2012. május 23. Dezső


A köztévé élőben közvetít a Magyar Dal Napjáról

  2009. szeptember 11. - 12:18


A Magyar Televízió 200 percben, egész napos műsorfolyammal készül a Magyar Dal Napjára. A zene sokszínűségét ismert fellépők előadásában láthatják, hallhatják a muzsika kedvelői szeptember 13-án, az m1 programján.
 
Az idén több mint huszonkét helyszínen, közel kétszáz fellépővel ünneplik hazánkban szeptember 13-án a Magyar Dal Napját, immáron hagyományt teremtve. A rendezvényről a közszolgálati csatorna egész nap beszámol nézőinek. Az esemény két házigazdája, Várkonyi Attila főszerkesztő - aki maga is szenvedélyes zenekedvelő – és Lévai Balázs. A két műsorvezető 13.30-kor jelentkezik első alkalommal az MTV stúdiójából, ahol vendégei lesznek többek között: Kovács Patrícia, Lang Györgyi, Halász Judit, Polyák Lilla, Rúzsa Magdi, Dés László, Homonnay Zsolt, Geszti Péter, Novák Péter, Presser Gábor, Bródy János, Zorán és még sokan mások.
A különböző és változatos eseményekről, programokról közvetítenek műsorvezetőink: Bényi Ildikó, Mohácsi Szilvia, Galambos Péter és Rózsa Péter.
 
Élő bejelentkezések lesznek még 18.35-kor, 20 órakor, valamint éjfél után fél órával.
 
Helyszínek:
Zöld Pardonból - Galambos Péter jelentkezik.
Vendégei: Szekeres Adrien, Animal Cannibals, Palcsó Tamás, Ladánybene 27.

Miskolcról - Rózsa Péter közvetíti a vidéki szerzők rockszínpadának eseményeit.
Vendégei: Czutor Zoltán, Hooligans, Cipő.
 
Kecskemétről – Bényi Ildikó tudósít, ahol a világzene lesz a középpontban.
Vendégei: Beshodrom, Nikola Parov – Herczku Ágnes
 
A Vígszínházból - Mohácsi Szilvia ad információt.
Vendégei: a Vígszínház sztárjai
 
[Forrás: Orient Press Hírügynökség]


« Vissza a főoldalra | Vissza az érdekességek rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »