A „Life” magazin az új korszakának kihirdetését követően igen hamar - fél évszázadra rá - jelent meg a hulladék eme fajtája. Az eltelt idő azonban túl kevés ahhoz, hogy az élő szervezet megszokja és tudja kezelni is az új helyzetet. Halak, madarak, hüllők és más apró tengeri élőlények hatalmas mennyiségben falnak fel plasztikot.

 

Kutatásai során Moore különböző műanyagoknak nem kevesebb, mint 85 darabkáját találta meg egy alig hat centi hosszú halacska gyomrában. Ezek blokkolják az emésztő rendszert, aminek eredményeképp a kis állat előbb vagy utóbb elpusztul. De nem ez az egyetlen veszély. Az apró műanyagszemeket könnyen lepik el a vízben lebegő különféle tokszikus anyagok, így egyfajta mérgező pirulákká válnak. Azokat elfogyasztva, a kicsiny állatkákkal beépülnek a műanyagok az egész táplálékláncba, melynek mi is részesei vagyunk.

 

Nem jobb a helyzet nagyobb állatoknál. Tengeri madarak tömegesen etetik fiókáikat palack-kupakokkal, melyeket pehelykönnyű polipropilénből gyártanak. Így, a vízfelszínen lebegve becsaphatják az állatokat. Igaz, ezek nem mérgezőek, de elfogyasztásuk teletömi az állat gyomrát, amely nem lesz képes magához venni, hát még megemészteni normális táplálékot, s a végén éhen hal.

Némely hulladék ráragad az állat testére, fojtogatva vagy torzítva az állatot. Az a madár, amely – tegyünk fel – egy közönséges műanyag zacskóba csavarodik bele, hosszú, fájdalmas éhhalálra ítéltetik.

 

 

Most fel kellene vonultatni konstruktív javaslatokat, szívmelengető tanácsokat és leleményes megoldásokat. Sajnos, ezek azonban elmaradnak, mert megoldás nincs. Teljes mértékben plasztik-függők lettünk. A műanyag roppant kényelmes, ám a környezetre káros. Újrahasznosítása rendkívül nehéz, megsemmisítése szintén veszélyes. Viszont használatát eltörölni vagy lényegesen csökkenteni nem lehet.

 

Egyetlen reményünk a műanyagok eredményesebb újrahasznosítása és biodegradálhatóságának növelése. Amíg viszont ezt nem érjük el, addig sajnos a Csendes-óceáni Nagy Szemétfolt csak egyre növekedni fog.