2012. május 24. Eszter


A Szentszék üdvözli Obama díját

  2009. október 12. - 9:14


Oslóban október 9-én jelentették be, hogy Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke kapta az idei Nobel-békedíjat. A Szentszék üdvözli a döntést.
 
A norvég Nobel Intézet indoklása szerint Barack Obama „a nemzetközi diplomáciai kapcsolatok és a népek közötti együttműködés megerősítésének érdekében tett rendkívüli erőfeszítéseiért' kapta a 2009-es Nobel-békedíjat.
A Szentszék által kiadott sajtóközlemény is nagyra értékeli Obamának a nukleáris leszerelés előmozdítása érdekében végzett tevékenységét. A közlemény rámutat: remélhető és kívánatos, hogy ez a jelentős elismerés még tovább erősíti majd Obama elnök ezirányú tevékenységét. A feladat nehéz, ám az emberiség jövője szempontjából alapvető fontosságú – áll a sajtóközleményben, melyet a Magyar Kurír idéz.

Mint ismeretes, XVI. Benedek pápa a vatikáni Apostoli Palotában 2009 július 10-én kihallgatáson fogadta Barack Obama elnököt. A Szentszék által a kihallgatás után kiadott közleményben az áll: a találkozás során olyan kérdésekről beszéltek, amelyek minden embert érintenek és nagy kihívást jelentenek minden nép jövője és a nemzetek valódi fejlődése számára. Ezek közé tartozik „az élet védelme és támogatása”, valamint a lelkiismereti döntések tiszteletben tartása.
 
 
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]


« Vissza a főoldalra | Vissza az érdekességek rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »