2012. május 24. Eszter


A Szőlő és Bor Napja a Duna Televízióban

  2009. október 26. - 10:03


„A bor története az emberiség története” - tartja a mondás. Valóban, már a Bibliában is találunk említést a borról, és ősi legendák mutatják, hogy a borkészítés tudománya a történelem előtti időkben is ismert volt. Az ókorban Dionüszosz és Bakkhosz volt a mámorító nedű megtestesítő istene, Magyarország területén pedig már a honfoglalás előtt is foglalkoztak szőlőtermeléssel és borkészítéssel.
A borkedvelőknek mindig a szüret időszaka volt a legnagyobb ünnep. A Duna Televízió idén először ünnepli A Szőlő és Bor Napját, hogy méltóképpen emlékezzen meg a természet eme isteni adományáról. Csatornánk október 29-én, csütörtökön dokumentum- és ismeretterjesztő filmekkel ünnepli a „palackba zárt napfényt”, ily módon varázsolva hamisítatlan szüreti hangulatot a képernyőre.

A bakkhoszi műsorfolyam az Aki a kőből bort fakasztott című alkotással indul 9.35-kor. A dokumentumfilm egy erdélyi magyar ember lehetetlen feltételek mellett teremtett virágzó, ausztráliai szőlészetét és borászatát mutatja be. A Mestermunka című filmben október 29.-én 14. 10-kor a kádármester munkáját követik nyomon a fa kiválasztásától a dongafák érlelésén, formázásán át a hordó elkészültéig. Választ kapunk arra is, hogy vajon a fehér és a vörös borhoz különböző méretű, alakú hordó való-e, valamint Tokaj-hegyaljai és villányi borászok mondják el véleményüket a kádármester munkájáról.

A leghűségesebb múzsa - A szőlő és a bor a képzőművészetben (14.55)
a szőlő és a bor képzőművészeti ábrázolásmódjaival foglalkozik. A Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria legjobb ilyen témájú alkotásainak segítségével avatjuk be a nézőket a művészet és alkotás titkaiba.

A Vannak vidékek a Somló-hegyhez vezet el minket 15.15-kor. A tanúhegy a Dunántúl különleges vidéke, amelyet sokan megénekeltek, sokan harcoltak is érte, és a hegy tüzes boraival jutalmazta a győztest, vigasztalta a vesztest. 16.10-kor a Menyegző című filmet vetítik, amely sok-sok tánccal, a múlt lakodalmas hagyományait felelevenítve kíséri végig két ízig-vérig mai fiatal, két hivatásos táncos, Enikő és Dezső esküvőjét. A helyszín Győr és Rigópuszta, a szereplők a magyar táncélet színe-java.

A szőlő városa – Balatonfüredi szüreti napok című film (20.35) igazi szüreti mulatságba invitál. A Duna Televízió stábja a 'Balatonfüred Szüreti Vígassága, Népek tánca, Népek lába' elnevezésű rendezvényre látogatott el a „magyar tenger” partjára. A résztvevők Balatonfüred szüreti hagyományait, a magyar és hazánkban élő nemzetiségek népi tradícióit keltették életre tánccal-muzsikával, minél több emberhez juttatva el az igazi jókedvet.

A Duna Televízió ünnepi műsorfolyama a Tokaj szőlővesszein című filmmel zárul 03.25-kor. „A föld kitüntetett darabja' Tokaj és a környékén fekvő 27 község, ahol a szigorú törvényi szabályozás értelmében a furmint, a hárslevelű és a sárgamuskotály fajtákból a tokaji bor készíthető. Az ismeretterjesztő filmben a tokaji bor az 1500-as években kezdődő történetéről, készítésének mesterfogásairól, világhíréről kapunk érdekes borászati, kulturális és gazdaságtörténeti ismereteket.
 
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]

 



« Vissza a főoldalra | Vissza az érdekességek rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »