2012. május 24. Eszter


A válság miatt kevesebb gyerek születik

  2009. október 05. - 9:37


2009 első hét hónapjában 2,1 százalékkal kevesebb gyerek született, mint egy évvel korábban. A kutatók szerint ez a válság hatása. Már az 1973 és '75 közötti korosztályról is lemondhatunk, mert bár sokan vannak és ezért a demográfusok tőlük várták a csodát, ez már biztosan elmarad.
Magyarországon a KSH előzetes adatai szerint 2009 első hét hónapjában kicsivel több mint 56 ezer gyerek született, ami 2,1 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban – írja hétfői számában a Népszabadság. (2008-ban 99 149 gyerek született, 1,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban.)

Pedig itthon már a válság előtt sem született meg a tervezett gyerekek kétharmada. A demográfiai intézet kutatásában 16 ezer férfit és nőt faggattak arról, hogy szeretnének-e három éven belül gyereket. A csaknem 2000 igennel válaszolót követve kiderült: csak a nők 31 és a férfiak 27 százaléka teljesítette be szándékát. Az okok a párkapcsolat megromlásától a biológiai akadályokon át az egyéb életcélok előtérbe kerüléséig terjedtek.
Egy ponton a legtöbb indoklás találkozott: a nők 71 százaléka szerint munkahelyi kilátásai előnytelenül alakulnak, ha szül. A férfiak 61 százaléka is úgy vélte, partnerének munkahelyi problémákkal kellene szembenéznie. E kutatás szerint Magyarországon a legkisebb valószínűséggel az átlagos, illetve a valamivel az átlag felett kereső nők fognak a szándékaik szerinti időpontban szülni: négyötödüknél el is maradt a tervezett gyerekvállalás.

1998 óta lényegében stagnál a születések száma körülbelül évi 95 és 100 ezer között - mondja Kapitány Balázs demográfus. Szerinte a 2,1 százalékos csökkenést sem lehet kizárólag a gazdasági válság számlájára írni: szerepet játszhat benne, például az új influenza terjedése miatti félelem is. Hozzáteszi: a szakirodalom szerint a válságnak egyaránt lehet termékenységnövelő és -csökkentő hatása. - A nők egy része úgy gondolja, inkább elmegy szülni. Különösen igaz lehet ez például a közalkalmazottakra, akik nem féltik annyira az állásukat - magyarázza. - Mások viszont, például a versenyszférában dolgozók, elhalasztják a gyerekvállalást.
 
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]


« Vissza a főoldalra | Vissza az érdekességek rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »