A dél-szudáni Núbiai-sivatagban megtalálták annak az aszteroidának a darabjait, amely tavaly októberben csapódott be a Földbe. Ez volt az első eset, hogy tudósok már előre láttak egy közeledő aszteroidát, megfigyelhették a becsapódását is, sőt utána a helyszínen maradványokat is találtak az idegen égitestből.Nagy felháborodást keltett a tavaly napvilágra kerülő hír, miszerint egy 300 méter átmérőjű aszteroida, az Apofis a föld pályáját is keresztezi. A csillagászok folyton figyelik, a becsapódásra előreláthatólag 2036-ban kerülne sor eddigi számításaik szerint. A probléma súlyosságát mutatja, hogy az ENSZ is napirendre tűzte, mivel egy ekkora méretű katasztrófa a nemzetek teljes összefogását megkívánná.

Max hőm.: 24 °C
Min hőm.: 15 °C
Mérleg