2012. május 24. Eszter


Augusztusra megszabadulhatunk a szúnyogoktól

  2009. július 17. - 15:29


Tudta ön, hogy egy szúnyog – a szelek szárnyán – akár 18 kilométer megtételére is képes egy nap alatt? Tajti László biológus szerint a szélsőséges időjárás teremtett szélsőséges szúnyoghelyzetet a fővárosban, s noha az irtást folyamatosan végzik, a nehezítő körülmények és a szigorú előírások miatt előre láthatólag csak augusztusra szabadulhatunk meg teljesen az életünket megkeserítő vérszívóktól.
A szélsőséges időjárás, a heves esőzések okozta árvizek és a déli irányból érkező hideg levegő - röviden összefoglalva ezek okoztak szinte elképesztő szúnyoghelyzetet a fővárosban július közepére. Egy szúnyog ugyanis szeles időben akár 18 kilométert is képes megtenni egy nap alatt, ami azt jelenti, hogy kikelése pontjától el tud vitorlázni akár a belvárosba is. Korábban szerencsések voltunk, ugyanis az észak felől érkező légáramlás általában éppen ellenkező irányba sodorta a kikelt vérszívókat - mesél a jelenlegi helyzetről Tajti László.

A Közép-magyarországi ÁNTSZ biológusa kérdésünkre elmondja: folyamatosan irtanak a főváros területén, ám körülbelül augusztus elejére várható érezhető javulás, ugyanis akkor végeznek a legsúlyosabban érintett területeken (a III., IV., XXII. kerületekben) újra légi irtást. A szakértő leszögezi: szigorúan meghatározott menetrend szerint haladnak a munkával, földön és levegőben egyaránt és folyamatosan dolgoznak azon, hogy megszüntessék az áldatlan állapotokat Budapesten.

Azonban több tényező nehezíti a szakemberek munkáját: az egyik, hogy Budapest két - szúnyogfészeknek számító - területén, a Szentendrei-sziget egy részén, továbbá a déli Háros-szigeten nem lehet vegyszeres irtást végezni. Mindkettő természetvédelmi terület ugyanis, előbbi ráadásul a vízművek vízkivételi forrása. A szúnyogok főleg az ártéri erdő alatt kelnek ki, itt azonban a lombtakaró miatt már csak akkor lehet irtást végezni, ha a vérszívók már kirajzottak. A lárvairtásra sajnos nincsen lehetőség, így a kikelt egyedek rengeteg bosszúságot okozhatnak.

A laikus - érthetően - csak azt érzékeli, ha eltűnnek a szúnyogok, ám sokszor sajnos annak ellenére, hogy az érintett területen megtörtént az irtás, újabb kirajzás történik, ez okozza a másik problémát - magyarázta Tajti László.
A biológus beszélt arról is, hogy a szúnyogoknak Magyarországon szerencsére - noha sokan próbálják ezt a témát meglovagolni - nincsen járványügyi szempontból jelentősége, irtásuk sokkal inkább népjóléti kérdés. Évente körülbelül öt olyan eset fordul elő, mikor szúnyog által hordozott fertőzést mutatnak ki emberben.

Arra a kérdésünkre, miszerint a globális felmelegedés hatására további szélsőséges szúnyoghelyzettel kell szembenéznünk a jövőben, a szakember úgy fogalmazott, annyi bizonyos, hogy a szélsőséges időjárás valóban szélsőséges szúnyoghelyzeteket teremthet.
Az irtószerekről szólva Tajti László durva csúsztatásnak nevezte azokat a sajtóhíreket, miszerint az ÁNTSZ rákkeltő anyagot használna a szúnyogok irtására. Mint fogalmazott, ezeket a szereket az Országos Epidemiológiai Központ jóváhagyása és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása mellett évtizedek óta használják a szúnyogirtáshoz.

Czefernek Léna
 
[Forrás: Budai Hírlap/OrientPress Hírügynökség]


« Vissza a főoldalra | Vissza az érdekességek rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »