2012. május 24. Eszter


Az alakformáló bugyik dicsérete

  2010. március 22. - 17:37


A tökéletes alakért a nők többsége egész életében keményen küzd – nem mindenki lehet azonban modellalkat. Éppen nekik találták ki azokat a fehérneműket, amelyek segítenek laposabbá vagy éppen formásabbá tenni a problémás területeket, ha a helyzet – és a kiválasztott álomruha – hibátlan megjelenést kíván.
Az alkalmi öltözékek többsége olyan alakot feltételez, amely feszes, izmos, és sehol sem dudorodik vagy domborodik – az átlag nő azonban csak álmodhat arról, hogy rajta is úgy áll majd egy-egy ruhaköltemény, mint a kifutókon lejtő modelleken. Jópár évvel ezelőtt azonban már Bridget Jones is megmutatta, hogyan tüntethetjük el egyetlen perc alatt a nemkívánatos kilókat – elegendő hozzá egy jól megválasztott, erre a célra kifejlesztett alsónemű.

Az alakformálásra kifejlesztett ruhadarabok lényege, hogy rugalmas, erős anyagból készítik őket, így „összetömörítik” azokat a terjedelmesebb testrészeket, amelyekkel elégedetlenek vagyunk. A legnépszerűbbek mindig is a hasleszorító bugyik voltak, amelyeket az elmúlt pár évben jelentősen továbbfejlesztettek. Az új kreálmányokat már inkább nevezhetjük második bőrnek: általában a térdhajlattól egészen a melltartó alsó vonaláig tartanak, és minden egyes fölösleges zsírpárnát összepréselnek a testen.

Ezek az új fehérneműk azon kívül, hogy sokkal nagyobb területet tartanak kordában, lényegesen kényelmesebbek is, hiszen a testnek két olyan „végpontján” szorítanak, ahol ritkán alakul ki zsírpárna – így viselésük szinte észrevehetetlen. Így egyetlen feladata marad a karcsúsodni vágyó hölgyeknek: meg kell tanulniuk egyedül belepasszírozni magukat ebbe az elasztikus csodába ahhoz, hogy párjuk később csodálkozva konstatálhassa: „Drágám, te fogytál!”
 
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]


« Vissza a főoldalra | Vissza az érdekességek rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »