Immár negyedik alkalommal írta ki Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség a Legjobb Női Munkahely című pályázatát, amelynek célja, hogy rámutasson az esélyegyenlőségi szempontok mellett a nők foglalkoztatásának gazdasági szükségszerűségére is – olvasható a pályázati felhívásban. A Magyarországon működő vállalatok két kategóriában, május 31-ig pályázhatnak a 2010-es év legjobb női munkahelye címre. A díjat 20-250 munkavállalót foglalkoztató közepes, valamint a 250 főnél több munkavállalót foglalkoztató vállalatok között osztják ki. A pályázatban a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség együttműködő partnere a Parlament Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottsága, valamint a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet (NSZFI).A pályázatok elbírálásánál fontos szempont többek között, hogy az adott munkahely mennyire teszi lehetővé a munka és a magánélet összeegyeztetését, mennyire tisztességesek a munkafeltételek, biztosított-e az előremenetel és a készségek fejlesztése. A Legjobb Női Munkahely 2010 díjakat várhatóan júniusban adják át. A korábbi díjazottak között van például az ELMŰ Nyrt., a Zalavíz Zrt., az SAP Hungary Kft., Microsoft Magyarország, a Fővárosi Gázművek Zrt., és a Kulcs-Soft Számítástechnika Nyrt.A pályázat kiírásával a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség szeretné felhívni a vállalatok figyelmét arra, hogy a nők munkahelyi integrációja a versenyképesség szempontjából stratégiai kérdésnek tekintendő, emellett fel kívánja térképezni a Magyarországon működő vállalatok körében a humán-erőforrás stratégián belül az esélyegyenlőség megvalósítására tett intézkedéseket. A szövetség azt is célul tűzte ki, hogy előmozdítsa a nők munkaerő-piaci integrációjára és karriertervezésére irányuló legjobb gyakorlatok megismertetését, és tanácsot adjon az esélyegyenlőség megvalósítására irányuló stratégiák és intézkedések kidolgozásában az abban érdekelt vállalatok számára.
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Max hőm.: 24 °C
Min hőm.: 15 °C
Mérleg