2009. október 07. - 15:58
Szerdától bármikor sztrájkba léphetnek a vasutasok: a keddi tárgyalások ugyanis – az eddigiekhez hasonlóan - eredménytelenül zárultak a kormánnyal – közölte a Vasúti Dolgozól Szabad Szakszervezete.
A mai naptól a sztrájktörvény értelmében a szakszervezetek által közösen kezdeményezett kollektív munkaügyi vita kapcsán is bármikor meg lehet kezdeni a munkabeszüntetést, ugyanis tegnap letelt az egyeztetés első hét napja – közölte szerdán a VDSZSZ.
Kiemelték: ehhez képest kormányzati képviselőt nem, választ viszont ígért a Miniszterelnöki Hivatal a szakszervezetünk által Bajnai Gordon részére írt levélre, amit azonban mindeddig még nem kaptak meg.
„Szakszervezetünk a kollektív munkaügyi vita október 9-i fordulóján addig nem hajlandó a tárgyalások folytatására, amíg Andrási Miklós, a MÁV elnök-vezérigazgatója be nem mutatja kormányzati képviselői felhatalmazását. Erre vonatkozó felszólításunknak ugyanis az október 6-i ülésen sem tudott eleget tenni” - zárják mondandójukat.
A VDSZSZ a tervezett 40 milliárdos elvonást, a helyközi járatok, valamint a kedvezmények tervezett átalakítását is kifogásolja.
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]