2012. május 24. Eszter


Bonifác ismét meglógott

  2009. április 07. - 8:53


19. alkalommal is megrendezték a Szarvasűzők Egyetemi Főiskolai Váltó- Futóversenyt. A mezőny április 4-én rajtolt Egerből a Líceum elől. A 75 kilométeres távon több mint 80 csapat versenyzői űzték Bonifácot, a csapatok 4 lányból és 8 fiúból álltak. A 12 szakaszra osztott Eger-Miskolc táv között akadt könnyebb, volt viszont olyan is, ami komolyabb felkészülést igényelt.
 
 
A verseny előestéjén a legtöbb csapat a Szépasszony-völgyben „edzett”, majd a Neumann János Középiskola és Kollégium aulájában és tornatermében pihente ki magát.
 
Másnap reggel minden versenyző felvette a futócipőt és az erre az alkalomra gondosan kiválasztott, elkészített egyedi mezét, majd a sorszámok feltűzése után buszokkal utaztak a kiindulási pontokhoz.
A futók útjuk során a Bükki Nemzeti Park területét csodálhatták meg. Délután 5 órától folyamatosan érkeztek az egyetemi sportpályára a kifáradt versenyzők buszai és a szurkolók, ahol kiosztották a díjakat. A legjobb futócsapat elnyerte a Bükk-fensík Legfürgébb Szarvasűzői kupát, de díjazták a legötletesebb nevű csapatot is. Ezen kívül minden résztvevő kapott egy emblémás bögrét, ingyen vacsorát a menzán, és akinek még volt ereje egy jó hangulatú bulit is.
 
A Miskolci Egyetem Diáksportköre által rendezett verseny nemzetközileg is elismert, a Bécs-Budapest Szupermarton elő-versenyeként van bejegyezve. A rendezvény sikerét leginkább az mutatja, hogy a résztvevők többsége évről-évre visszajár.
 
Szulyák Erzsébet


« Vissza a főoldalra | Vissza az érdekességek rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »