2012. május 24. Eszter


Egy óra irodalom

  2009. szeptember 17. - 10:22


Harmadik számmal jelentkezett idén a Magyar Írók Egyesületének folyóirata, közismertebb nevén a Lyukasóra: a kiadványt a Vármegye Galériában ismertette Czigány György, s a lapban publikáló szerzők. Szó esett Kazinczyról, Móriczról, s az „új hitvány Nérók”-ról; Császár Angéla és Szersény Gyula szavalt —a főként idősekből álló közönség pedig mindent és mindenkit megtapsolt.
A Lyukasóra szerdai évadnyitója alapján az ember joggal hihetné, ezt a folyóiratot kifejezetten a senior korosztálynak szánták: a galéria előadótermét szinte teljesen megtöltötték a nyugdíjasok —vagy ötvenen lehettek, túlnyomó többségben nők, és vérre menő területfoglalós játékot folytattak, cekkerrel biztosítva a később érkező liebling székét. Mire nagy nehezen helyet találtam, már kezdődött az előadás: a moderátornak felkért Czigány György, költő, rádiós műsorvezető sorban bemutatta a későbbi felszólalókat, utoljára hagyva Tornai Józsefet, akit a Lyukasóra nem mellesleg a hónap költőjének választott. Czigány expozéja alatt némi pusmogás hallatszott — mögöttem két öregúr a szabadkőművesekről trécselt jóízűen —Tornai „Jóska” beszámolóját azonban már mindenki figyelemmel kísérte. A költő minden felesleges álszerénység nélkül rémisztően nagynak nevezte életművét, mely szerinte a leggazdagabb a XX. században: Tornai 4 nagy gyűjteményt jelentett meg eddig, mindegyikben 15 kötet versanyagával, s mint megjegyezte, ha él még öt évet, összejöhet az ötödik válogatás is. Műveiből az összegyűltek kaptak némi ízelítőt —Császár Angéla prezentálásában: engem az” ideg-villámos daganatmotor” jelzőcsokra fogott meg leginkább, de megér egy misét a „viráglevélen ülő magzatok sokszori világra üvöltése” is (Nem lehetek halott). A verseket lelkes taps fogadta.

Czigány felkérésére Tóth Éva költőnő ezután a nemrég elhunyt Schréner Mihály festőművészről mesélt—egyik festménye a éppen legfrissebb Lyukasóra borítóján látható — aztán dr. Rozsondai Marianne, az MTA kézirattárának vezetője és Taxner-Tóth Ernő író számolt be kimerítő részletességgel a nemrég megnyílt Kazinczy-kiállításról; Rozsondai másolatokat mutatott be Kazinczy levelezéséből, anekdotákat mesélt, aztán elegáns fordulattal kötötte össze a nyelvápolás és a szlovák nyelvtörvény témakörét, amit a közönség látható elismeréssel fogadott. Szersényi József és Császár Angéla tapssal kísért felolvasásai után Zsin Éva szobrászművész emlékezett egykori mesterére—később Móricz Zsigmond és József Attila szegényképéről esett szó, s egy hozzászóló megidézte Adyt is: hitvány Nérókkal kapcsolatos megjegyzést persze mindenki jól értette, helyeslő mormogtak a hátsó sorokban. Az estet Varga Lajos Petőfi-históriái zárták — a Lyukasóra nevével ellentétben betelt, igaz, ennél több információt, előadást talán nem is közvetíthetett volna.

Koncz Tamás
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]


« Vissza a főoldalra | Vissza az érdekességek rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »