2012. május 24. Eszter


Erdélybe látogat a Dalai Láma

  2010. április 19. - 16:12


Az indiai száműzetésben élő tibeti vallási vezető szeptember 23. és 24. között Erdélyben teszi tiszteletét. A buddhista szerzetes Tőkés László európai parlamenti képviselő meghívására érkezik Erdélybe. Erdélybe érkezése előtt Magyarországon is látogatást tesz.
Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökének meghívására Tibet vallási vezetője szeptember 23-án és 24-én Erdélybe látogat – jelentette be Tőkés a hétvégén Brassóban megrendezett szórványkonferencián. Tendzin Gyaco, a XIV. dalai láma tiszteletét teszi az első tibeti-angol szótár megalkotójának, Kőrösi Csoma Sándornak a szülőfalujában, Csomakőrösön is. A vallási vezető megkoszorúzza az első európai bódhiszattva szobrát, majd ezután Sepsiszentgyörgyön nyilvános előadást tart.

Tőkés László, EP képviselő már többször felszólalt az Európai Parlamentben a tibetiek ügyéért. A politikus a tibetieket védve csatlakozott a Kína által üldözött nép védelmére alakult frakcióközi munkacsoporthoz is. A tibetiek ügyének elkötelezett védője 2008. decemberében Brüsszelben találkozott a Dalai Lámával. A Tibeti Intergroup brüsszeli fórumán hívta meg élőszóban és írásban a vallási vezetőt Erdélybe.

A tibeti vallási vezető erdélyi útja előtt, szeptember 17. és 20. között Magyarországon tesz hivatalos látogatást. A buddhista vallási vezető Hendrey Tibor, a Tibetet Segítő Társaság elnökének meghívására érkezik Budapestre. Magyarországon való tartózkodása alatt találkozik a parlamenti képviselőkkel, majd buddhista erkölcsi beszédet tart a nagyközönségnek.
 
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]


« Vissza a főoldalra | Vissza az érdekességek rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »