2012. május 24. Eszter


Felújítás előtt a Zeneakadémia

  2009. szeptember 15. - 9:09


A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem munkatársai hétfőn sajtótájékoztatón számoltak be az intézmény előtt álló néhány hónap nem mindennapi feladatairól, különleges zenei programjairól. A Zeneakadémia november végén ugyanis bezárja patinás kapuit, hogy a következő két évben kívül-belül megújulhasson.
Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora nyitóbeszédében elmondta: „Az ősszel kezdődő nagyszabású rekonstrukció mérföldkő a Zeneakadémia életében. Büszkék vagyunk arra, hogy intézményünk külső megújulása a gazdasági válság ellenére is kiemelt uniós projekt maradhatott, hiszen az európai körülmények, a modern technika és eszközpark elengedhetetlen feltételei annak, hogy továbbra is biztosítani tudjuk az oktatás, a tehetségek gondozásának magas színvonalát. Úgy gondoljuk azonban, hogy az átépítési munkák mellett folytatnunk kell az általunk elindított gyökeres reformokat is: saját szervezésű hangversenyink, oktatási programunk, széles körű hazai külföldi kapcsolatrendszerünk, koncertturnéink mind legfőbb célunkat, a magyar zeneoktatás fejlesztését szolgálják.”

Lakatos Gergely, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem főmérnöke, a Zeneakadémia rekonstrukciójának projektmenedzsere ismertette az épületek rekonstrukciójának eddigi eredményeit. „A Liszt Ferenc Zeneakadémiája, az európai felsőfokú zenei oktatás megújuló központja Budapesten elnevezésű, az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló projekt összetett előkészítési folyamat után nyerte el a mintegy 10 milliárd forintos támogatást. A forrás döntő részét biztosító támogatási szerződés megkötését követően a nyáron elkészültek a megvalósításhoz szükséges építési tervek is. Ezt a főként adminisztratív munkával töltött időszakot most lezárva elmondhatjuk, hogy a projekt megvalósítása újabb, látványos szakaszához érkezett.”

A történelmi jelentőségűnek tartott félévet az intézmény ünnepi hangversenyekkel, honlapjának teljes megújításával és búcsúfesztivállal teszi emlékezetessé. Az átmeneti időszakban az oktatás ideiglenes helyszínen folyik majd. Az új félév szimbolikus megnyitásaként Perényi Benjámin, a Zeneakadémia hallgatója rövid műsorral köszöntötte a vendégeket.
 
 
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]


« Vissza a főoldalra | Vissza az érdekességek rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »