2012. május 24. Eszter


Forró fejjel nem lehet dolgozni

  2009. július 10. - 11:03


Egy héten belül akár a 32ºC-ot is elérheti a hőmérséklet (Nagy-Britanniában), így a TUC (Trade Union Congress) arra ösztönzi a szigetország munkaadóit, hogy dolgozóik egészsége védelmében tartsák hűvösen munkakörnyezetüket, és egy kis időre felejtsék el az öltözködési protokollt, írja a Media Age - HR Press.
A TUC szerint a tikkasztó hőségben az alkalmazottak csak úgy képesek hűvös fejjel gondolkodni és dolgozni, ha lezserebben – pólóba és rövidnadrágba - öltözhetnek. Állításuk szerint azok a dolgozók, akik légkondicionáló berendezés vagy hideg ivóvíz nélkül kénytelenek dolgozni kevésbé kreatívak, produktívak.

A javaslat kültéri találkozók esetére is vonatkozik, ilyenkor érdemes előre egyeztetni az öltözékről, amely nem csak a vállalati arculatba illeszkedik, de a cég képviselőit is kellemes hőmérsékleten tartja.

Ahogy nyaraink egyre forróbbá, ez a probléma is egyre égetőbbé válik majd – figyelmeztet a TUC. A szervezet főtitkára Brendan Barber szerint: “Szeretnénk, ha a brit vezetőség komolyan fontolóra venné mit tehet azért, hogy alkalmazottainak ne legyen olyan melegük. Azáltal, hogy kánikulában engedélyezik a könnyed viseletet, elkerülhetőek a munkahelyi rosszullétek, ájulások, de akár spórolhatnak is, hiszen a légkondicionálónak sem kell teljes kapacitáson működni.”

Annak ellenére, hogy meghatározzák a dolgozók munkahelyi környezetének optimális hőmérsékleten tartását, törvény által előírt határ nincs. A TUC szeretné módosítani a törvényt, hogy a benti maximum 30ºC legyen, és amint a hőmérséklet eléri a 24ºC-ot, a munkáltatókat kötelezzék a hűtésre vonatkozó lépések betartására.
 
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]


« Vissza a főoldalra | Vissza az érdekességek rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »