2012. május 24. Eszter


Génállományunk 8 százalékát vírusoktól kaptuk

  2010. január 26. - 11:08


Az emberi génállomány mintegy 8 százaléka vírusoktól származik, állítják japán és amerikai kutatók a Nature szaklapban megjelent tanulmány szerint. A bornavírusok RNS vírusok, melyek szaporodása, másolódása a gazdasejt magjában zajlik le. A tanulmányt jegyző Cédric Feschotte, az arlingtoni Texas Egyetem biológia professzora az Oszakai Egyetem professzorának, Keizo Tomonagának a kutatását foglalta össze. Feschotte szerint ez a vírusos úton átadott DNS a különböző mutációk és pszichiátriai rendellenességek okozója.
 
A vírusos szekvenciák beépülése a gazda genomba az úgynevezett endogenizációs folyamat, melyben a szaporító sejtek kromoszómájába egy vírus-DNS integrálódik és generációról generációra öröklődik.

Egészen mostanáig csak a retrovírusokról tudták, hogy ilyen endogén másolatokat idéznek elő a gerincesekben, a tudósok azonban felfedezték, hogy az úgynevezett bornavírusok is képesek ugyanerre. Vizsgálataik arra utalnak, hogy az emlősök evolúciója során többször be is következett ez az endogén folyamat.

A bornavírus (BDV) a szász Borna városáról kapta a nevét, ahol egy vírusos járvány 1885-ben egy egész lovashadtest lovait elpusztította.

A tudóscsoport tagjai 234 teljesen szekvenált eukarióta genomban kutattak a BDV-hez hasonlatos szekvenciák után, és meglepetésükre rengeteg endogén bornaszerű N elemet (EBLN) fedeztek fel számos különböző emlősnél, összegzett Feschotte.
 
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]


« Vissza a főoldalra | Vissza az érdekességek rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »