2010. április 19. - 16:13
Más és más okból vesznek részt férfiak és a nők az ember próbáló maratoni futáson, olvasható egy brit tanulmányban. A verseny izgalma vonzza a legtöbb férfit, míg a nők inkább a fogyás miatt vagy hangulatuk javítása céljából futják le a hatalmas távot - de elképzelhető, hogy motivációik sokkal összetettebbek.
A kutatás, amit a Brit Pszichológiai Társaság éves konferenciáján mutattak be, több mint 900 első alkalommal résztvevő futó válaszait dolgozta fel.
„Amikor a maratoni futásról beszélek férfiaknak, azt kérdezik meg gyakran, hogy hány óra alatt csináltam végig, vagy hogy milyen helyezést értem el, míg a nők sokkal inkább arra kíváncsiak, hogy milyen érzés volt” – mondta el Elizabeth Loughren, kutató.
A vizsgálat során egy online kérdőívre kellett válaszolnia a futóknak, akik akkor fejezték be az első maratonjukat. A kérdések között az szerepelt, hogy mi késztette őket a versenyen való részvételre, akarnak e több versenyre is benevezni, és ha igen, miért.
Azok az okok, hogy 'büszke lehessek magamra', vagy 'be akarom fejezni a versenyt egy bizonyos idő alatt', körülbelül ugyanakkora arányban szerepeltek a két nemnél. De a férfiak nagyobb számban akarták azt látni, hogy mennyi idő alatt tudnak végezni, míg a nők többsége azt mondta, hogy a futás célja nála a hangulatának javítása vagy súlycsökkentés volt.
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]