2009. május 29. - 14:31

Csaknem
harminc tábor mutatkozik be június 6-án a Hagyományőrző nyári táborok börzéjén, a budapesti Néprajzi Múzeumban. Násztor József szervező a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy délelőtt tíz és este hat óra között várják az érdeklődőket. Népi életmód-, tánc-, színjátszó, hangszer-, népi ügyességi, felfedező-, sőt betyártábor is szerepel a repertoárban.
A Hagyományőrző nyári táborok börzéjét első alkalommal rendezik meg június 6-án. Körülbelül 25-28 tábor szakemberei mutatják majd be a Néprajzi Múzeumban, hogy milyen nyári elfoglaltságok közül lehet válogatni. Násztor József elmondta, hogy nagyon széles a kínálat. Egyebek mellett tánc-, színjátszó, népi életmód, ügyességi, honismereti, kézműves- és betyártábor is szerepel a kínálatban. De meg lehet tanulni a nádkunyhóépítést is, és különböző népi sportjátékokat is bemutatnak majd.
Az egésznapos családi eseményen a többi között kézműves foglalkozásokat, játszóházakat és egyéb zenés és táncos műsorokat tartanak majd. Az érdeklődők bepillanthatnak a táboréletbe is.