2009. április 18. - 16:40

Hároméves lovaglótúrára indult szombaton Pekingből egy brit asszony és két kínai kísérője. A csapat célja, hogy átszelve Ázsiát és Európát 2012-ben a brit fővárosba érkezzenek, terveik szerint épp a londoni olimpiai játékok megnyitója előtt. A hármas vezetője egy brit pónilótenyésztő, a hatvanéves Megan Lewis, aki elmondása szerint egész életében erről az útról álmodozott. A korábban földrajztanárként dolgozó asszony ugyanakkor elismerte, hogy a mintegy 8200 kilométeres út nem csak az állatokat, de a lovasokat is megterheli majd. "Van azonban néhány nagyon jó lovunk, és mindenki támogat minket" - tette hozzá indulás előtt az asszony.
Az út első része Belső-Mongólián és Észak-Kínán vezet keresztül, és a Nagy Fal nyugati végénél, a Kanszu tartományban fekvő Csia Jü-küen átjárónál zárul a tervek szerint augusztusban. A lovasok ezután Kína nyugati részét szelik át, és Közép-Ázsián keresztül érkeznek Európába. Az utolsó, európai szakasz vége London, ahová 2012 nyarára szeretnének befutni.
A brit asszony egyik kísérője, Li Csing szerint azonban nem biztos, hogy képesek lesznek végigmenni az úton. A 47 éves férfi - aki korábban Közép-Oroszországból már ellovagolt Pekingbe - ugyanis úgy látja, egy ilyen hosszú út közben bármi megtörténhet, ami megakadályozhatja a célba érést. Ám - mint mondta - szerencsével teljesíthetik a kitűzött célt.
A csoport harmadik tagja a szintén kínai Peng Wencsao, aki korábban taxisofőrként dolgozott Pekingben. A férfi azonban két évvel ezelőtt otthagyta a munkáját, és egy mintegy 1300 kilométeres - autós és lovas - körutat tett meg Kínában, amelynek a végén, a 2008-as ötkarikás játékok előtt visszatért a kínai fővárosba.