2012. május 24. Eszter


Hogyan hat a madárdal az egészségünkre?

  2011. december 29. - 14:35


Természetvédők kezdeményezték azokat a kutatásokat, amelyeknek azt vizsgálják, hogy a madárdal jótékonyan hat-e az emberek mentális egészségére. Annak ellenére ugyanis, hogy sokan számolnak be arról: kreativitásukat felélénkíti, lelki nyugalommal tölti el őket a madarak éneke, eddig még nem született tudományos tanulmány a témában.

A kutatások során a szakemberek terepen és laboratóriumban is dolgoznak majd, valamint kérdőíveket töltetnek ki a résztvevőkkel. A kutatók elmondták: eddig már több ízben is tanulmányozták azt, hogy a természet közelsége hogyan hat a betegek életminőségére, a természeti hangok hatását azonban még nem térképezték fel teljesen - írja a BBC.

A mostani kutatásokkal a cél az, hogy kiderítsék, van-e bármilyen jótékony hatása a madárdalnak az emberek hangulatára, lelki nyugalmára, és amennyiben igen, úgy pontosan melyik fajok éneke a legalkalmasabb arra, hogy megnyugtasson minket. Emellett arra is fény derülhet, hogy gyógyíthatóak-e a madárdallal mentális problémák.

A tudósok szerint nagy az esély arra, hogy munkájuk pozitív eredménnyel zárul, mivel korábban néhány alkalommal már sikerült bebizonyítani, hogy bizonyos természeti hangok csökkenthetik a stressz káros hatásait. A projekt három évig tart majd, eredményeket azonban valószínűleg már korábban is közölnek majd a szakemberek.

OrientPress Hírügynökség


« Vissza a főoldalra | Vissza az érdekességek rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »