Húsvéti hagyományok II. Nagypéntek

A húsvég előtti utolsó pénteket Nagypénteknek szokás hívni, ez a nap a Jézus keresztre feszítéséről való megemlékezés, egyben a negyven napos böjt utolsó napja, lezárása, liturgia nélküli ünnep.

Az ünnep első nyomai már a 4.-5. századig nyúlnak vissza. Központi szerepe van a gyásznak és a keresztnek, mint jelképnek, az emberek régen gyászruhában mentek a templomba.

Nem csak keresztény alapokon nyugvó hagyományok kapcsolhatók ehhez a naphoz, több olyan a néphagyományból fennmaradt szokás is ismeretes, amit egyes vidékeken még ma is betartanak.

Ezek közül az egyik a hajnali fürdőzés, melyet mindig a folyó vagy patak folyásirányával szemben, visszakézből végeztek el. A folyó vizéből sokan haza is vittek és az ünnepek alatt ezzel mosakodtak. A folyóvíznek mágikus és egészségmegőrző erőt tulajdonítottak, sokszor az állatokat is megfürdették benne.

Másik ehhez hasonló néphagyomány a féregűzés volt. Ekkor különböző mondókákkal próbálták távol tartani a kártevő állatokat a portájukról az emberek. Göcsejben például: Patkányok, csótányok, egerek, poloskák oda menjetek, ahol füstös kéményt láttok! Ennek alapja az volt, hogy Jézus halálának emlékére minden házban kialudt a tűz. Sok idős asszony még a mai napig nem gyújt be addig, amíg füstöt nem lát felszállni valamelyik másik ház kéményéből.

Ezen a napon szántási tilalom is volt, úgy tartották, hogy Jézus ekkor a földben van és ezért nem szabad háborgatni.

Sok helyen tüzeket is gyújtottak a templom mellett vagy a város szélén, ezzel szimbolizálva Pilátus megégetését.

Szulyák Erzsébet