Megszokhattuk, hogy Magyarországon minden fontos, vagy annak látszó témakörrel szakértők foglalkoznak. Így van ez a zenében is: ha a rasszizmus elleni koncertsorozaton kell Nagyszínpadra lépni, hát biztosan lesz Horváth Charlie, Presser Pici és a KFT - hiszen igazi profik, csuklóból hozzák a fajgyűlölet elleni harcot, ahogy bármilyen más témát is. Lejárt lemezek, egy nap békeharc a Szigeten.

 

Nem voltak nagy elvárásaim a Zene a Rasszizmus Ellen (ZARE) programjának kapcsán, ám úgy tűnik, ez a szervezőkről is elmondható, hiszen egy az egyben megismételték a Magyar Dal Napjának repertoárját. Ugyanazok a húsz-harminc éve jól ismert nagy figurák jöttek-mentek a Nagyszínpadon, mint tavaly ilyenkor, csak most éppen tolerancia nagyköveteiként, a számok közti szünetet pedig ismét Novák Péter magvas bölcsességei töltötték ki. Esti érkezésemkor ott volt − hisz hol is lett volna máshol – például Müller Péter Sziámi, aki ezúttal talpig feketében, menetelve tüzelt a rasszizmus ellen, és Joy Division-dalokat játszott az Isolation-projekt keretében. Mini-koncertjét a KFT fellépése követte: Laárék egy borzalmasan didaktikus számot adtak elő, melyben szó esett valamilyen fekete autókról, meg a félelem elleni lázadásról – utóbbi már önmagában kínos, egy bizonyos életkor felett pedig szinte büntetendő közhelynek számít. Jött aztán Presser Gábor, és társaival – többek között Horváth Charlie-val, Deák-Bill Gyulával – antirasszista üzenetként jól elénekelték, hogy Miénk itt a tér: az, hogy a szám már címében kirekesztő jellegű, és eredetileg a szovjet megszállás ellen szólt, úgy tűnik, senkinek nem jutott eszébe. A közönség egyébként láthatóan nem igazán díjazta a ZARE programját – eleve kevesen jöttek el, és csak pár ezren őgyelegtek a Nagyszínpad előtt körül; nagyobb izgalmat, ahogy én láttam, leginkább Charlie magánprodukciója és Lovasi András fellépése keltett, mikor 10 ezres tömeg is összegyűlhetett a Sziget főterén.

A fesztivál hangulatán nem dobtak nagyot a kimondottan rasszistaellenes megmozdulások, felszólalások sem. A fajgyűlölet és bármilyen jellegű hátrányos megkülönbözetés ellen ugyanis nem érdemes hasonló indulatokkal, vagy éppen lázadva fellépni − Novák Péter és a ZARE más megmondó-emberei viszont érezhetően erre törekedtek. Attól, hogy Novák üvöltve olvas fel egy, a tatárszentgyörgyi mészárlásról megemlékező cikket, épeszű embernek még nem támad kedve bulizni; ezt jól mutatja, hogy amikor belekezdett, az éppen összegyűlt közönség fele szépen ott hagyta a táncteret. Az egyetlen értékelhető demonstratív ötlet az volt, hogy a hallgatóság közé hirtelen egy óriási léggömb-glóbuszt engedtek – Patti Smith dalára pörgött a sokszínű földgolyó, és mindenki vidáman lökdöste tovább, − de itt is győzött a pénzéhség, hiszen a gömb oldalára két reklámfeliratot nyomtattak, forgassa csak ingyen a tömeg. Romát elvétve sem lehetett látni a ZARE programjain, ám tegyük hozzá, lehet, hogy a magyar látogatók is kisebbségbe szorulnak a Szigeten: az antirasszista nap volt ugyanis idén az utolsó, amikor hazai együttes felléphetett a Nagyszínpadon. A magyar popnagyságok azonban jövőre is eljönnek, csak épp más címszó, más zászló alatt. És egy-két napra újra övék lesz a tér.

Koncz Tamás

[Forrás: OrientPress Hírügynökség/Budai Hírlap]