2012. május 24. Eszter


Kihaófélben a kínai 'elefánthal'

  2009. szeptember 30. - 7:55


A kihalás szélén van a világ egyik legnagyobb édesvízi hala: a hét méter hosszú, elefánthalnak is nevezett élőlényt utoljára hat évvel ezelőtt látták a Jangce folyóban.
Kínai kutatók három éven keresztül próbáltak a nyomára bukkanni a különleges, iszapban élő halnak, ám ez idő alatt egyetlen példányt sem sikerült találniuk a Jangce folyóban. A tudósok véleménye szerint elképzelhető, hogy maradt még néhány példány a kihalás szélén álló fajból, akik éppen elkerülték a felmérést végző kutatókat, ám azonnali cselekvés nélkül halvány az esély a különös állatok megmentésére.

Az elefánthal több hallal küzd a világ legnagyobb édesvízi hala címért. Egyedülálló mérete mellett különös ismertetőjegye hosszú, kardszerű csőre, valószínűleg ez után kapta az elefánthal elnevezést is. Az állat - a bálnákhoz hasonlóan - a víz felszínén úszik és elképzelhető, hogy ideje egy részét a tengerekben tölti, s csupán párzási időszakban tér vissza a folyóba. A hal azonban olyan ritka, hogy természetéről igen keveset tudni.

A kutatók attól tartanak, hogy az elefánthal a Jangceban élő delfinek sorsára juthat, amelyből egykor rengeteg élt a folyóban, ám mára kihaltnak nyilvánították őket.
 
[Forrás: OrientPress Hírgynökség]


« Vissza a főoldalra | Vissza az érdekességek rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »