2012. május 24. Eszter


Kormányprogram a gyerekvállalás ösztönzésére

  2009. június 15. - 8:32


A gyes időtartamának csökkentése mellett a kormány programot dolgozott ki a gyerekvállalás ösztönzésére; ennek keretében 2012-ig, főként európai uniós forrásból 15-16 ezerrel kívánja bővíteni az óvodai, bölcsődei férőhelyek számát - közölte Budai Bernadett 2009. június 11-én Halásztelken, egy felújított óvodában tartott sajtótájékoztatón.
A kormányszóvivő egy kérdésre reagálva kijelentette: ha a köztársasági elnök pozitív ösztönzők hiányára hivatkozva nem írja alá és visszaküldi a családtámogatási rendszer módosításáról szóló jogszabályt, akkor az államfővel megismertetik a csomag egészét.( Időközben a köztársasági elnök visszaküldte a jogszabályt) Sólyom László a program komplexitását látva remélhetőleg elfogadhatónak találja és támogatni tudja a két új jogszabályt - mondta Budai Bernadett, hozzátéve: az óvodai, bölcsődei férőhelyszám tervbe vett növelése ugyanis összességében kompenzálja a gyes időszakának megkurtítását.

Budai Bernadett a sajtótájékoztatón kitért arra: a gyes időszakának rövidítése mellett a családtámogatási rendszer átalakításában gondoskodni kell a munkába visszatérni kívánó anyák helyzetének könnyítéséről óvodai, bölcsődei fejlesztésekkel. Ez év szeptemberétől egyszerűbbé válik a családi napközik létesítése is, ahhoz nem kell például szakhatósági engedélyeztetés. Az állami normatívát pedig 2010-től gyermekenként évente 246 ezerről 300 ezer forintra emelik. Új ellátási forma lesz a családi gyermekfelügyelet intézménye, vagyis kedvező feltételek biztosításával lehetővé teszik, hogy egy anya akár három, közelben lakó gyermekről is gondoskodhasson napközben.

A kormány elő kívánja segíteni a gyesről, gyedről visszatérni kívánó anyák részmunkaidős foglalkoztatását is. A közszférában ehhez egyéves lehetőséget biztosít, míg a versenyszférában munkaerő-piaci eszközökkel fogja ösztönözni, hogy a kisgyermekes anyák ebben a formában dolgozhassanak - mondta Budai Bernadett.

Varga Zoltán önkormányzati miniszter arról beszélt, hogy a kormány az idén a tavalyihoz hasonlóan 4,1 milliárd forintot biztosít az óvodák, bölcsődék, közoktatási intézmények fejlesztésére. E pályázatok célja, hogy az önkormányzatok, intézményi társulások, illetve többcélú kistérségi társulások által által fenntartott bölcsődékbe és közoktatási intézményekbe járó gyermekek, tanulók ellátása minél magasabb szinten történjen. E források révén a többi között a hátrányos, illetve a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek, tanulók is egyenlő esélyekkel léphetnek tovább az iskolarendszerben.
Az Európai Uniós támogatások nem jelentek megoldási lehetőséget valamennyi óvoda, iskola felújítására, fejlesztésére, ezért döntött ismételten úgy a Kormány, hogy támogatja az EU által nem támogatott, 20 millió forint alatti fejlesztéseket.

A magyar államkincstárhoz összesen 896 pályázó 1323 darab pályázatot nyújtott be, összesen 23,3 milliárd forint összegben.

Bölcsődék infrastrukturális fejlesztésére összesen 127 pályázat érkezett be, az igényelt támogatás összege 2 milliárd forint volt. Ezekből 45 pályázat részesült támogatásban 500 millió forint összegben.

Közoktatási intézmények infrastrukturális fejlesztésének támogatására 3,1 milliárd forintos keret állt rendelkezésre.

Óvodai infrastruktúra- fejlesztésre 568 pályázat érkezett 9,2 milliárd forint összegben. Ebből 186 pályázatot támogattunk 1,8 milliárd forinttal.

Általános iskolai fejlesztésre 107-en pályáztak eredményesen, 1,3 milliárd forint összeggel.

Közösségi busz beszerzésére 500 millió forintos keretösszeg állt rendelkezésre. A központi költségvetés 2005-ben 41 többcélú kistérségi társulásnál 53 db, 2006-ban 23 társulásnál 27 db, 2008-ban pedig 37 többcélú kistérségi társulásnál 38 db közösségi busz beszerzését támogatta. A „közösségi busz program” egyrészt hozzájárul a többcélú kistérségi társulások további fejlesztéséhez, másrészt lehetőséget biztosít arra, hogy egyre több kistérségben működjön többfunkciós busz. Közösségi busz beszerzésére 61 pályázat érkezett, ebből 31 került támogatásra.
 
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]


« Vissza a főoldalra | Vissza az érdekességek rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »