2010. április 06. - 16:10
Tudósok egy csoportja nemrég bebizonyította, hogy a mondás igaz – az idős emberek ugyanis általában több nézőpontból is képesek megközelíteni egy adott kérdést, valamint a konfliktusok elsimításában is hatékonyabbak, mint fiatal társaik. Ráadásul azt is hajlandóak beismerni, ha valamit nem tudnak, ami a 30-40 éves korosztály esetében nem igazán volt jellemző a kísérletek során.
Richard Nisbett szerint az eredmények teljesen függetlenek voltak a 60 évnél idősebb alanyok intelligencia szintjétől – írja a HealthDay. A fent felsorolt képességekkel az idősek legnagyobb hányada rendelkezett – nem számított, hogy milyen iskolákba jártak, vagy hogy milyen területen dolgoztak életük során.
A kutatók szerint bár tény, hogy a kor előrehaladtával az agy befogadóképessége csökken, és a memória hanyatlani kezd – vagyis egyre nehezebb megtanulni új dolgokat –, ugyanakkor az évek múltával egyre több nézőpontot és véleményt teszünk magunkévá.
Colin Milner szerint sem véletlen, hogy a keleti kultúrákban az időseket évezredek óta hatalmas tisztelet övezi. Az orvosi magyarázat talán az lehet, hogy idős korban az agy a memória hanyatlását azzal próbálja kompenzálni, hogy egyre többet használja a homloklebenyt – ez a terület pedig az absztrakt érvelésért, a problémamegoldásért és a fogalomalkotásért felelős.
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]