2012. május 24. Eszter


Különleges a taxisofőrök agya

  2011. december 14. - 9:45


Egy brit tanulmány szerint jelentősen megváltozik azoknak az embereknek az agyfelépítése, akik Londonban elvégzik a taxis tanfolyamot. Az MRI-vel elvégzett vizsgáltatok arra utalnak, hogy a több száz útvonal és az utcanevek megtanulása növelte a taxisok memóriájának kapacitását.

A University College London munkatársai azoknak a járművezetőknek az agyát vizsgálták MRI készülékkel, akik részt vettek Londonban azon a tanfolyamon, amelynek elvégzése alapfeltétele annak, hogy valaki taxisként dolgozhasson. A vizsgálati eredmények végül a kutatókat is meglepték - írja a Current Biology.

Korábbi tanulmányok is rávilágítottak már arra, hogy a taxisok agyának egyik része jelentősen nagyobb, mint az átlagembereké - történetesen az, amelyik az emlékek eltárolásáért felelős. A mostani kísérlet során azonban azt is sikerült megfigyelni, hogy ez a terület mikor növekszik: a tanulási folyamat során.

A tudósok szerint a vizsgálati eredmények bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy az emberi agy mennyire gyorsan képes a megváltozott körülményekhez alkalmazkodni, és hogy a memória kapacitása még felnőttkorban is jelentősen növelhető kitartó gyakorlással.

OrientPress Hírügynökség


« Vissza a főoldalra | Vissza az érdekességek rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »