2012. május 24. Eszter


Luca-napi családi vasárnap a Budapesti Művelődési Központban

  2009. december 11. - 10:00


Luca napján egy ősi magyar hiedelem szerint tilos a lányoknak, asszonyoknak dolgozniuk. Félre tehát a fakanállal, porszívóval és a súrolókefével, hogy a Budapesti Művelődési Központ Luca-napi családi vasárnapjának programjain pihenjék ki magukat az anyák, lányok, nagymamák és férfi kísérőik az egész éves fáradalmakat.
A Budapesti Művelődési Központ Luca-napi családi vasárnapjának programjain a cseperedők 10.00 órától egy másik kölyök cseperedését kísérhetik figyelemmel. A Fogi Színház „Vuk” című mesemusicalje sok humorral és zenével mutatja be az erdőlakók életét, sőt, játékra is lesz alkalma a publikumnak.

Az előadást követően eluralkodik a Luca-napi hangulat a látogatók körében, hála a Guzsalyas kézműves műhely karácsonyi készülődést megkönnyítő foglalkozásainak: ha Luca-szék nem is, de készül itt asztaldísz, apró mütyür, karácsonyfa éke, ajándékba vagy saját használatra!

A program napján 10.00-18.00 óráig „Minden eladó!” címmel kortárs amatőrművészeti vásár is lesz a BMK galériában, így aki stílusos és értékes, mégis elérhető árú ajándékot venne szeretteinek, biztosan talál az elképzeléseinek megfelelőt.
 
[Forrás: BudaiHírlap/OrientPress]


« Vissza a főoldalra | Vissza az érdekességek rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »