Vasárnap tartják az idei, immár ötödik Bolyai-díjátadó ünnepséget a Nemzeti Színházban, ott derül ki, ki kapja a magyar Nobel-díjnak is tekinthető tudományos elismerést. A gálán fellép a Sebő-Halmos duó, a Zeneművészeti Egyetem Népzenei Tanszakának Hallgatói, a 40 éves Kaláka, Bognár Szilvia, Herczku Ágnes és Szalóki Ági.Oláh György Nobel-díjas kémikus és John Lukács történész-író védnökként csatlakozott a Bolyai-díjhoz. Az illetékes bizottság szerdán döntött arról, ki kapja meg az elismerést. Idén egyébként meglepően sok, nyolc jelölés érkezett.A díjról döntő független bizottság vezetője a mindenkori köztársasági elnök. A tagok közül hetet a Magyar Tudományos Akadémia elnöke jelöl, további hetet pedig a Bolyai-díj alapítói delegálnak - hangzott el a Bolyai-Díj Alapítvány keddi tájékoztatóján, Budapesten.
A Bolyai-díj az első jelentős magánkezdeményezésű tudományos elismerés Magyarországon 1945 óta, az ehhez kapcsolódó alapítványt 1998 májusában magánvagyonukból hozták létre neves magyar üzletemberek: Karsai Béla, a Karsai Műanyagipai vállalatcsoport tulajdonos-vezérigazgatója, Lantos Csaba, az OTP korábbi vezérigazgató-helyettese, Somody Imre, a Pharmavit korábbi tulajdonos-vezérigazgatója és Várkonyi Attila kockázati tőke-befektető. A kezdeményezéshez csatlakozott Alexander Brody, író, szerkesztő, reklámszakember, a reklám világszövetség korábbi elnöke.
Az eddigi díjazottak: Freund Tamás agykutató (2000), Roska Tamás elektronikai mérnök-kutató (2002), valamint Bor Zsolt lézerfizikus (2004). Legutóbb, 2007-ben Lovász László matematikus vehette át az elismerést. A díjjal eddig 50 ezer euró járt. Az idei díjazott pedig már 100 ezer eurót vehet át vasárnap Sólyom László köztársasági elnöktől.

Max hőm.: 24 °C
Min hőm.: 15 °C
Mérleg