2012. május 24. Eszter


Magyar biológusok találkozója az Állatkertben

  2009. november 12. - 9:59


Csütörtökön és pénteken tartják az Állatkertben a VI. Kárpát-medencei Biológiai Szimpózumot. A kétnapos rendezvényen harminchat előadás hangzik el az állattan, a növénytan, az embertani tárgyköréből, illetve az élettudományok más területeivel összefüggésben. Idén az evolúciós gondolat, illetve Charles Darwin munkássága a konferencia kiemelt témája.
A Fővárosi Állat- és Növénykert ad helyet a VI. Kárpát-medencei Biológiai Szimpóziumnak, amelyre e héten csütörtökön és pénteken, azaz november 12-én és 13-án kerül sor a Magyar Biológiai Társaság szervezésében. A kétnapos szakmai eszmecserén összesen harminchat előadás hangzik el állattani, növénytani, embertani illetve tudománytörténeti szekciókba osztva. A kiemelt témák egyike Darwin munkássága, illetve az élő szervezetek evolúciója, amely különösen amiatt aktuális, hogy a 2009-es esztendőt „Nemzetközi Darwin Évvé” nyilvánították a világ természettudósai.

Az előadások között lesz, amely a rasszizmus és az evolúciós gondolat kapcsolatával, az énekesmadarak vonulásának egyes sajátosságaival, Magyarország mikrogombáival, a középiskolások körében előforduló kóros elhízással, az állatkerti víziló szaporítással, illetve az új fajok keletkezésének kérdéseivel foglalkozik.

A Magyar Biológiai Társaság (MBT) a magyar biológusok és a határterületekkel foglalkozó szakemberek 1952-ben alakult, kiemelten közhasznú tudományos egyesülete. Tagsága mintegy 3000 főt számlál. Szakmai tevékenységét a 11 szakosztályon, illetve helyi csoportjain keresztül fejti ki. Egyes szakosztályok jogelődjei már az 1852-ben alakult Királyi Magyar Természettudományi Társulatban is működtek, így az Állattani, vagy a Növénytani Szakosztály több mint százéves múltra tekint vissza.
 
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]


« Vissza a főoldalra | Vissza az érdekességek rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »