2009. május 26. - 11:48
Japán tudósok egerekben kimutatták azt a gént, amely a korai hajritkulásért felel. A kísérletek megcsillantják a reményt, hogy egyszer majd gyógyíthatóvá válik az emberi kopaszság, mivel ugyanez a gén az emberben is megtalálható.
Erről kedden adott hírt az AFP francia hírügynökség, hivatkozva az egyik kutatásvezetőre, Szaga Jumikóra, a japán Országos Genetikai Intézet professzorára.
A kutatók megállapították, hogy ha az egerekben hiányzik az Sox21 jelű gén, akkor nagyon fiatal korban ritkulni kezd a szőrük. Ehhez olyan kísérleti egereket hoztak létre, amelyekben gátolva volt ez a gén. Az ilyen egereknek már 15 nappal születésük után kezdett hullani a szőr a fejükön, egy héttel később pedig már teljesen kopaszok voltak.
Normálisan a kihullott szőrszál helyett új nő, de ezeknek az egereknek az új szőrzetük gyérebb volt, és az is nagyon gyorsan kihullt.
Az Sox21 gént korábban az idegsejtek kialakulásával hozták öszefüggésbe. Ez a japán tanulmány az első, amely kimutatja, hogy ez a gén a szőrzet képződésében játszik szerepet.