Nekünk, magyaroknak október 6-a nemzeti gyásznapunk. Érdekes, de hivatalosan „csak” 2001 óta, bár a kollektív nemzeti emlékezet mindig is nemzeti gyásznapnak tartotta. És miért pont ezt a napot választotta Haynau – valószínűleg Ferenc József jóváhagyásával – a magyar tábornokok kivégzésére? A történet egy évvel korábban kezdődött.

1848. október 6-án tört ki Bécsben a második forradalom abban az évben. Az első március 13-án volt, ennek hatására lett Pesten is forradalom, március 15-én. De a magyar forradalom sikeres volt, a bécsi elbukott. Azok a bécsiek, akik reformokat, változásokat szerettek volna a birodalomban, a magyaroknak drukkoltak.
A magyar forradalom helyzete 1848 őszére fordult komolyabbra. Fegyveres harc eddig nem volt, csupán fegyveres összetűzések, elsősorban a déli, nemzetiségiek lakta területeken. Szervezett módon nem támadta meg a magyar forradalmárokat a Habsburg sereg, a magyarok pedig nem indultak Bécs ellen. Igaz, nem is volt magyar hadsereg.

1848 szeptemberében V. Ferdinánd Jellasicsot, a horvát bánt nevezte ki Magyarország katonai parancsnokává, és megbízta azzal a feladattal, hogy verje le a magyar rebelliót. Jellasics ezt meg is próbálta, de pákozdi csatavesztése után menekült azonnal Bécsbe. Támogatásért és segítségért. Éppen a legjobb helyre jött, ennél már csak Pest lett volna alkalmasabb. A bécsiek ugyanis nagyon nem örültek Jellasics megjelenésének, mert személyében azt az embert látták, aki a magyar alkotmány ellen akar fellépni. És ha ezt akarja tenni Pesten, miért nem tehetné meg ugyanezt Bécsben is?

Jellasics helyzetét az csak rontotta, hogy a hadügyminiszter, Latour segíteni szeretett volna rajta. Azzal, hogy seregeket küld Magyarországra. Pozsonyba és Mosonmagyaróvárra küldte volna a Richter gránátos zászlóaljat, akik évtizedek óta Bécsben állomásoztak, és emiatt semmi kedvük nem volt elhagyni a jól megszokott fővárost.
A parancs szerint a hadsereg elindult, de a bécsi tömeg megakadályozta, hogy a magyarok ellen vessék be őket, ugyanis Bécs külterületén a nemzetőrség megállította sereget. Az utcai harcok következtében megostromolták a felkelők a honvédelmi minisztérium épületét, és a minisztert, Latourt fölakasztották egy lámpaoszlopra. Ezzel kitört a bécsi forradalom. Az uralkodó, V. Ferdinánd Innsbruckból Olmützbe menekült, és rettegve várta a fejleményeket.

Volt is mitől rettegnie, hiszen a magyar honvédsereg a megfutamított Jellasicsot üldözte, de a Lajtánál megtorpant. Nem tudták eldönteni, hogy hogyan tovább. A Lajta volt ugyanis a határfolyó Ausztria és Magyarország között. Azaz a folyó magyar szakaszán még mondhatták a katonák, hogy az országunkat védjük, ezért fogtunk kardot, de a Lajtán túl már támadó hadműveleteket kellett volna végrehajtaniuk a magyaroknak. És a nagy gond ott volt, hogy mind Jellasics, mind Móga katonái ugyanarra a császárra esküdtek föl, de mégis egymás ellen harcoltak. Ezt a dilemmát - honvédelem vagy felségárulás - csak hosszas vita után tudta eldönteni a magyar vezérkar, és végül átlépte a Lajtát, hogy megsegítsék a bécsi forradalmat.
Ez a késlekedés azonban végzetesnek bizonyult. Schwechatnál, október 30-án vereséget szenvedett a magyar sereg a Windischgrätz által vezetett Habsburg seregtől, ami egy nappal később a bécsi forradalmat is vérbe fojtotta.

A magyar szabadságharc bukása után pedig kapóra jött a szimbolikus nap, október 6-a. A halálos ítéleteket szeptember végén, 26-án hozták meg, egy pár napot kellett csak várni a kivégzésekre, hogy így emlékezzen meg Bécs és az egész birodalom a bécsi forradalomról.

(Képünkön: Gróf Batthyány Lajos kivégzése, 1849. október 6.)

Szakács Áron

[Forrás: Budai Hírlap/OrientPress Hírügynökség]