2012. május 24. Eszter


Milyen lesz a gyermekünk?

  2010. január 19. - 14:48


Ha az ismerősök megkérdezik a gyermekvállalás előtt álló pártól, hogy milyen nemű utódot szeretnének, a válasz általában az, hogy mindegy, csak egészséges legyen. De mitől függ a gyermek egészsége, értelmi képessége?
Dr. Bíró Sándor, a DE Humángenetikai Tanszék vezetője az EgészségCentrum Magazinnak elmondta, hogy elsősorban az öröklött génektől függ a gyermek egészsége. - Az öröklődésért a szüleinktől kapott genetikai állomány felelős. Ezeket fele-fele arányban kapjuk tőlük. A megtermékenyítéskor a női petesejt tartalmazza a születendő gyermek genetikai állományának egyik felét, a férfi ivarsejt a másik felét. Az anyai „X” kromoszómát, az apai pedig „X” vagy „Y” kromoszómát tartalmaz. Mégis, kizárólag az apától függ a születendő gyermek neme. Attól függően, hogy az „X” vagy az „Y” kromoszómát tartalmazó apai ivarsejt termékenyítette meg a női ivarsejtet, lesz az utód lány vagy fiú.

Amikor szüleinktől megkapjuk a géneket, ezzel javarészt meghatározott fizikai tulajdonságainkat, betegségekre való hajlamunkat stb. is megörököljük. Szüleink a nagyszüleinktől kapták a génjeiket, tehát az édesanyánktól örökölt kromoszómakészlet az anyai nagyapánktól és nagyanyánktól ered. Az ivarsejt keletkezésekor a két génkészlet összekeveredik, s a sok lehetséges kombinációból egy változatot kapunk. Minden szülőnek két génkészlete van. A keveredésük véletlen, így az is, hogy milyen külső, belső tulajdonságokat öröklünk. Az embernek 23 pár kromoszómája van. Az ivarsejt keletkezésekor egy olyan sejt jön létre, amiben 23 kromoszóma van, mindegyik párból egy-egy. A párok tagjainak szabad kombinációja révén kettő a huszonharmadikon (azaz kb. nyolcmillió) genetikailag különböző ivarsejt jöhet létre. A kb. nyolcmillió genetikailag eltérő apai és ugyanennyi, genetikailag eltérő anyai ivarsejtből az utód kettő a negyvenhatodikon számú variánsból (ez egy óriási szám, sokszorosa a földön ma élő emberek számának) csupán egyetlen lehet! Ezért különböző minden ember, kivéve az egypetéjű ikreket.

A tulajdonságainkat meghatározó géneket tehát mindkét szülőnktől örököljük. Bizonyos tulajdonságokat egyetlen génpár tagjai határoznak meg. Ha ezek eltérőek, az egyik szülőtől kapott változat jelenik meg, azaz az egyik gén elnyomja a másik hatását. Más tulajdonságainkat több gén együttesen, egymással kölcsönhatásban határozza meg, s a környezetnek is szerepe van benne. Ezek a gének a hajlamosító gének, az úgynevezett komplex jellegek, s e csoportba számos népbetegség is tartozik, például a cukorbaj, a magas vérnyomás, a különböző pszichiátriai betegségek.

Ma már a megtermékenyítés előtt meghatározható, hogy milyen nemű gyermek szülessen. A mesterséges megtermékenyítéskor a méhbe való beültetés előtt lehet megállapítani az embrió nemét. Orvosi szempontból ez akkor indokolt, ha a szülőnek nemhez kötött betegsége van. (A vérzékenységet például csak a fiúk öröklik, a lányok nem.) Ha a magzat természetes úton fogant, a terhesség korai szakaszában molekuláris genetikai módszerekkel lehet megállapítani, hogy a családban öröklődő betegség génjét hordozza-e.

Amikor megszületik egy gyermek, természetesen nem csak a génkészletétől függ, hogy mi lesz belőle – abban például a táplálkozásnak, az oktatásnak, a nevelésnek is szerepe van. Az örökölt tulajdonságok bizonyos határon belül fejleszthetők. Kérdés, hogy az illető milyen mértékben tudja kihasználni a génjei által adott lehetőségeket.
 
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]


« Vissza a főoldalra | Vissza az érdekességek rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »