2012. május 24. Eszter


Nálunk ünnepli 20 éves születésnapját a The Gathering

  2009. december 23. - 11:11


A világszerte elismert holland zenekar egy énekesváltáson átesve érkezik újra Budapestre, hogy a 20. születésnapját a magyar rajongókkal is méltó módon meg tudja ünnepelni. Január 31-én, a Diesel Clubban egy sokkal bensőségesebb bulira számíthatunk legutóbbi, a Sziget fesztivál nagyszínpadán történt szereplésükhöz képest – és ez talán jobban is illik a zenekar atmoszferikus, kifinomult zenéjéhez.
1989 őszén két testvér - Hans és René Rutten - közös barátjukkal, Bart Smits-szel úgy döntöttek, hogy zenekart alapítanak, melynek a Gathering („összejövetel”) nevet adták. Konkrét, előre meghatározott célok nélkül álltak neki a zenélésnek, pusztán a vágy hajtotta őket, hogy zenét írjanak és persze minél többet játsszanak élőben. A 2009 őszén megjelent The West Pole pedig már a kilencedik stúdióalbumuk a sorban, rajta Silje Wergeland, az újdonsült énekesnő bemutatkozásával. Az együttes visszatekint az elmúlt 20 évre: a korai doom-metalból hogyan jutottak el az atmoszférikus alternatív rockhoz, hatalmas nemzetközi sikert elérve és kitartó rajongói bázist szerezve.

Ebben a 20 évben rengeteg említésre méltó dolog történt: több száz koncert szerte az egész világban, 9 stúdió és 3 élő album, rengeteg egyéb kiadvány, saját lemezkiadó alapítása és két DVD kiadása. Ezek közül az A Sound Relief a hírhedt Edison díjat is elnyerte. A Gathering emellett nagyon büszke a rajongóbázisára, ami az évek során melléjük szegődött. A nehéz időszakok és tagcserék ellenére is megmaradtak erős egységként az alternatív rock zene úttörőinek, a nagyon autentikus Gathering-hangzással és az erőteljes élő szerepléseikkel.

Kezdetben a gótikus vonal felé mozdultak el, majd egyre rockosabb dalokat írtak. A nagy áttörést a harmadik lemezükkel - Mandylion - és Anneke van Giersbergen bevételével érték el. Máig hatalmas jelentőségűnek tartják ezt az albumot, ami megkérdőjelezhetetlen nyomot hagyott a rockzenében. Minden idők legjobb holland lemezei között van a helye. A mai Gathering már merengősebb, elszállósabb stílust követ, zenéjük a föld felett lebeg. Sajnos 2007-ben Anneke kilépett, de a helyére érkező Silje Wergeland személyében viszont méltó énekes került a zenekar élére. Nem csak hangban emlékeztet Annekére, hanem abban is, hogy – nem lehet nem észrevenni - ennyi érzelmet kevesen képesek átadni - pusztán a hangjuk segítségével.

Most tényleg van ok az ünneplésre: az elmúlt 20 év és a legutóbbi kiadványuk (The West Pole). Ősszel egy holland körrel kezdték a koncertezést, 2010 elején Európát utazzák be, majd Dél-Amerika felé folytatják a sorozatot. A Gathering zenéje tipikusan olyan, ami már otthon hallgatva is teljes mértékben magával ragadja az embert, de ez az érzés egy klubkoncerten még inkább fokozódik, ezért is érdemes kilátogatni a budapesti állomásra. A zenekart a szintén holland és női énekessel kiálló gótikus metalt játszó Autumn kíséri.
 
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]


« Vissza a főoldalra | Vissza az érdekességek rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »