2010. május 31. - 16:31

Németország 1996-ot kivéve minden évben részt vett az Eurovízión, de eddig csak 1982-ben tudott nyerni Nicole “Ein bisshen frieden” című dalával, amit Magyarországon a Neoton vitt sikerre “Egy kis nyugalmat” címmel. A keleti blokk országainak összefogásának vádja ellenére most ismét sikerült egy nyugati országnak, Németországnak megnyernie a versenyt. Lena “Satellite” című dala a 2010-es Eurovíziós Dalfesztivál győztese.
Tegnapelőtt nagy bulit rendezett Hannover az idei német eurovíziós versenyzőnek, Lena Meyer-Landrut-nak, aki egyben a város szülötte is. A hannoveri szurkolótábor Lena-pólókkal és sörrel ünnepelte énekesnőjüket. A versenyt végigizguló tömegről sok pillanatképet lehet látni a város honlapján. A tegnapelőtti 20 ezres tömeg tegnap is jelentős volt, hiszen 15 órakor érkezett meg Hannoverbe Lena és delegációjának gépe, ahonnan egyenesen a városházára mentek, hogy folytatódhasson az örömünnep.Angela Merkel úgy fogalmazott, hogy „a fiatal Németország csodás példája Lena”, aki a Satellite című dallal nyerte meg az 55. Eurovíziós Dalfesztivál vasárnapra virradóra véget ért döntőjét Oslóban. Merkel a Bild című német bulvárlapnak nyilatkozva azt mondta, hogy „rendkívüli izgalmat okozott neki Lena szupersikere”, amit a fesztivál történetében a második német győzelem. „Lena lenyűgözött természetességével és a kisugárzásával. Csodás példája ő a fiatal Németországnak”- mondta a kancellár. Nem csak Merkel, hanem a kisebbik koalíciós partner vezetője, a német külügyminiszter is gratulált Lenának. Guido Westerwelle azt mondta, hogy „Lena elképesztő előadása elkápráztatta Németországot, és a hallgatókat, a nézőket Európa szívébe vitte.” A külügyminiszter szerint Lena egymaga képes volt Németország nemzetközi imázsát fellendíteni.