2012. május 24. Eszter


Noé bárkája kerek volt

  2010. január 07. - 13:51


Egy újonnan lefordított szöveg szerint, amelyet ősi babiloni nyelven írtak és egy agyagtáblába vésve meséli el a bárka történetét, mely az egyetlen erényes ember és családja, valamint az állatok életét mentette meg Isten vizes átkától, a jármű egy hatalmas kerek nádból készült tutaj volt.
A mintegy 3,700 éves táblát 1945 és 1948 között valahol a Közel-Keleten találta meg Leonard Simmons, aki javarészt autodidakta módon szerezte meg történelmi műveltségét.

Az ereklye fia, Douglas birtokába került, aki a világon élő azon néhány ember egyikének adta át, aki azt el tudta olvasni: Irving Finkel, a British Museum szakértője fejtette meg a 60 soros ékírásos szöveget.

A Guardian beszámolója szerint az árvíz törtnetét ősi táblák tucatjai mesélik el, de Finkel szerint ez az első, amely a bárka alakjáról is tudósít.

„Az összes feltételezés szerint, amelyet az emberek a bárka alakjáról gondoltak, ez egy óceánjáró hajó lehetett.” – mondta el Finkel. „A bárkának azonban nem kellett sehová sem mennie, csak lebegnie kellett. Ezt a típusú eszközt Irakban még ma is használják, hogy állatokat szállítsanak rajta folyókon vagy áradásokon.”
 
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]


« Vissza a főoldalra | Vissza az érdekességek rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »