2012. május 24. Eszter


Ötezer éves elsüllyedt város

  2009. október 20. - 9:53


Archeológusok a világ legrégibb elsüllyedt városát kutatják a görögországi dél-Laconia partjaitól nem messze. Az újkőkor végével egyidős egykori települést egy ötéves project keretében kezdték el feltárni.
 
A Hellén Kulturális Minisztérium és a Nottinghami Egyetem kutatói azt szeretnék kideríteni, hogy mikor alapították a Pavlopetri nevű várost, és pontosan hogyan süllyedt el.

A Science Daily közölte: a kutatócsapat ezen a nyáron részletes digitális vízalatti feltárást végzett és tanulmányozta a maradványokat, amelyekről egészen idáig azt hitték, hogy Kr. e. 1600 és 1000 közöttiek. A feltárás minden képzeletüket felülmúlta. A munka során felfedezett újabb 150 négyzetméternyi terület tanúsága szerint a helyet már a bronzkorban elfoglalták, vagyis valamikor Kr.e. 2800 és 1100 között.

Az egyik kutatásvezető, Dr. Jon Henderson elmondta: „A tenger mélyén gyakorlatilag a teljes város alaprajzát rekonstruálni tudtuk. Megmaradtak a főbb utcavonalak, lakóházak, sziklába vájt temetkezési helyek és vallási rituálékat szolgáló épületek. Mindaz, amit még találni fogunk, segít abban, hogy jobban megismeressük a bronzkori ember gondolkodás- és életmódját.”
 
 
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]


« Vissza a főoldalra | Vissza az érdekességek rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »