Rozsda Endre halálának tizedik évfordulója alkalmából három budapesti intézményben emlékeznek meg a nemzetközileg ismert művész munkásságára. Hétfőn a Budapest Galériában, kedden a Várfok Galériában, szerdán pedig a Francia Intézetben nyílik kiállítás Rozsda Endre alkotásaiból - tájékoztattak hétfőn Budapesten a szervezők.
A három helyszínen három különböző nézőpontból ismerhetik meg a látogatók Rozsda Endre művészetét. A Budapest Galériában egy tematikus kiállítás keretében a festőművész köz- és magángyűjteményekből válogatott művei láthatók. A Várfok Galéria Rozsda Endre különböző festészeti korszakait mutatja be, festményei, rajzai és akvarelljei segítségével. A Francia Intézetben pedig a művész eddig kevéssé ismert fotográfiáival ismerkedhet meg a közönség.
Idén tíz éve, hogy Rozsda Endre (1913-1999) elhunyt. Aba-Novák Vilmos egykori tanítványa 1945-ben részt vett a hazai modern művészeti törekvéseket összefogó csoportosulás, az Európai Iskola (1945-48) megalapításában. A festőművészt baráti szálak fűzték André Bretonhoz és a szürrealizmus késői képviselőihez, rendszeresen állított ki velük. Több nemzetközi kitüntetésben is részesült, így 1964-ben megkapta az egyik legrangosabb művészeti díjat, a Copley-díjat, 1987-ben pedig kitüntették a francia kulturális minisztérium "Arts et des Lettres" rend tiszti fokozatával.
A héten nyíló Rozsda Endre tárlatokról bővebb információ a: www.budapestgaleria.hu, a www.varfok-galeria.hu, valamint a franciaintezet.hu oldalon olvasható.

Max hőm.: 24 °C
Min hőm.: 15 °C
Mérleg