2012. május 24. Eszter


Péntektől újra vár a Balatoni Nyár

  2009. június 10. - 12:55


Június 12-étől ismét elindul a Balatoni nyár, a Magyar Televízió balatoni híradója. A műsor egészen augusztus végéig mindennap aktuális Balaton-parti hírekkel, programajánlókkal és érdekes riportokkal jelentkezik a félnyolcas Híradó után, öt percben.
Immár harmadik nyáron költözik a Híradó stábja a Balaton mellé, Balatonaligára, hogy minden nap beszámoljon arról, mi történik a nyári szezonban Magyarország első számú nyaralóhelyén. A tájékoztatás mellett, a műsor programajánlatokkal, ötletekkel – a szálláskereséstől az eligazodásig – segíti a Balatonnál nyaralókat, illetve a tóhoz készülő utazókat.

„Június 12-étől augusztus 23-áig a hét minden napján az esti Híradó után jelentkezünk Balatonaligáról. Ahogy az elmúlt években, a tervek szerint az idén is hetente többször tudósítunk már a Magyar Televízió Híradóján belül is a nap legfontosabb eseményeiről” – mondta Takács Kriszta a műsor szerkesztője.

Három műsorvezető várja felváltva a képernyő előtt ülőket. Csorba Viktória és Gmoser Zoltán neve már ismerősen csenghet, hiszen tavaly szintén ők vezették a műsort, az idén bemutatkozik Joó Zsanett, a Magyar Televízió debreceni stúdiójának fiatal műsorvezetője is. „Kevesen vannak, akik megtehetik, hogy az egész nyarat a Balatonnál töltsék, és még kevesebben, akik minden rendezvényre el tudnak látogatni. A Balatoni nyár viszont az ország minden pontjába eljutatja a leírhatatlan balatoni hangulatot. Örülök, hogy idén én is részt vehetek ebben a munkában, és izgatottan várom a műsor kezdetét, hiszen ez lesz az első alkalom, hogy országos műsort is vezethetek” – mondta Joó Zsanett. „Gyerekkoromban rengeteg időt töltöttem a Balatonnál, jó lesz újra visszatérni ide hosszabb időre. A munka mellett logopédia szakra járok, és a műsorvezetésen kívül van még egy izgalmas feladatom a nyárra, augusztus végén lesz az esküvőm, ezért valószínűleg sokat kell majd ingáznom, az otthonom és a Balaton között…” – tette hozzá a fiatal műsorvezető.

Az aktualitásokról, a pontos, első kézből származó információkról a Magyar Televízió kitelepült stábja és a tó körül cirkáló riporterei gondoskodnak, akik a pécsi, szegedi és miskolci körzeti stúdió munkatársaival közösen készítik a műsort. Újdonság, hogy az idén először külföldi újságírók is szerepet kapnak a műsorban. A többi között Nagy-Britanniából, Németországból és Romániából érkező riporterek amellett, hogy a saját televíziójuk számára készítenek felvételeket, a Balatoni nyárban elárulják azt is, ők hogyan látják a magyar tengert.

A Magyar Turizmus Zrt. kutatást végzett arról, hogy a május-szeptemberi időszakban milyen utazást terveznek a magyarok. A válaszok alapján a legnépszerűbb hazai úti cél továbbra is a Balaton, a belföldi utazások harmada (30,7%) ebbe a turisztikai régióba irányul.
 
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]


« Vissza a főoldalra | Vissza az érdekességek rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »