2012. május 24. Eszter


Sokan neveztek a kastélyfotózásra

  2010. január 28. - 12:20


Szerda délután lezárult a jelentkezés, ám így is több mint kétszázan vehetnek részt szombaton a Gödöllői Királyi Kastély jelenleg nem látogatható tereiben tartandó amatőr fotózáson. A rendezvényhez pályázat kapcsolódik – a feltöltött képek közül a Kresz Albert fotóművész vezette zsűri választja majd ki a legjobbakat.
Hatalmas érdeklődés övezi az amatőr fotóstalálkozónak már a szervezését is. Csaknem egész nap fogadják majd a jelentkezőket – január 30-án - az ódon barokk falak között. 10, 12 és 14 órakor is indul majd három csoport, amely fél-félórás időkeretben bejárja, s megörökíti a megújulás alatt álló Rudolf- és Gizella-szárnyat, a Lovardát, valamint a Muzsikus-szárnyat.

„Nagyon fontosnak tartjuk a vizuális kultúra fejlesztését, ezért örömmel adunk otthont a kezdeményezésnek” - mondta el a műemlékem.hu-nak dr. Révész T. Mihály, a Gödöllői Királyi Kastély igazgatója.

A fotózáshoz pályázat is kapcsolódik: a fotósok a műemlékem.hu fotópályázat rovatának erre szolgáló felületén tölthetik majd fel a képeiket. A fotókhoz szabadon hozzászólhatnak az oldal látogatói, ám a legjobbakat a Kresz Albert Balogh Rudolf-díjas fotóművész vezette zsűri választja ki február második felében. A három helyszínen három fődíjat, valamint egy egyéb kategóriás díjat hirdetnek. A négy legjobbnak talált fotó készítője könyvjutalmat, belépőt  és egy kulturális programokban gazdag napra szóló meghívást kap a kastélytól.
 
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]


« Vissza a főoldalra | Vissza az érdekességek rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »