2012. május 24. Eszter


Sólyomröptetés Bikalon

  2009. augusztus 03. - 16:16


A bikali Reneszánsz Élménybirtokon komoly feladatot kapnak a solymászok és a madarak is, hiszen korhű ruhákban mutatják be a madarak röptetését. A solymász bemutatóknak a hazai időjárási viszonyok többnyire kedveznek – így szinte egész évben lesznek majd műsorok.
A sólymok idomításának művészete több mint háromezer éves. Művészet, mert az egyik legszebb példája az ember és természet kapcsolatának. Aki solymászkodásra adja a fejét, annak ismernie kell az ösztönöket, tisztelnie kell az állatokat, és sokszor fáradságot nem kímélő módon kell elsajátítania ezt a mesterséget. A solymász bemutatók próbái a nyár végén kezdődnek, az érdeklődők a jövő év tavaszától testközelből is megcsodálhatják a bikali Élménybirtokon a sólyomröptetést – olvasható a programot ismertető közleményben.

„Az a tapasztalatom, hogy minden korosztályt érdekelnek a madarak és a velük való foglalatosság. 2-3 fős csapat és sokféle madár fog szerepelni majd a bemutatók során. Ügyelünk arra, hogy mindig rendelkezésre álljon megfelelő számú madár, így mindenképpen dupla garnitúrát kell kiképeznünk és „edzésben” tartanunk. A bemutatók során többek között a solymászat művészi jellegű küldetését szeretnénk átadni, hiszen a reneszánsz kultúrában már művészetnek számított. A madár és az ember összehangoltságán múlik egy gyönyörű röptetés, az, hogy a sólyom sokszor nagy magasságból is meghallja a gazdája hívó szavát, és ami a legfontosabb: visszatérjen hozzá. Bikalon, a Reneszánsz Élménybirtok madaras színpadának bemutatóin szerepelni fog sólyom, héja, bagoly és varjú is. Élőszínház jellegű történetbe építjük be a végleges bemutatót, melyben a madarak repülése mellett az emberek játéka is szerepet kap. Az biztos, hogy Magyarországon még nem látott, egyedülálló produkcióval készülünk. A szavak nem adhatják át azt az érzést, amelyet az fog tapasztalni, aki a színpad nézőterén ül, miközben a feje fölött köröznek a madarak” - meséli Krekács Zoltán solymász.

A sólyomröptetés – a több évezredes történelme során – csak a kiváltságosoknak jutott osztályrészül. Ennek példája, hogy Nagy Károly frank császár a IX. században eltiltotta a jobbágyokat és szolgákat a sólymok tartásától, csak a nemeseknek engedte meg a solymászatot. Bikalon, az Élménybirtok területén szerencsére ilyen korlátozás nem lesz érvényben, 2010 tavaszától kicsi és nagy egyaránt élvezheti majd a madarak repülését, a remekbe szabott bemutatók keretében.
 
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]


« Vissza a főoldalra | Vissza az érdekességek rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »