2010. július 05. - 15:04

Óriási, sőt történelmi napként vonul be július 4-e a magyar sporttörténelembe: Wimbledonban Fucsovics Márton – első magyarként – emelhette magasba a bajnoki serleget. A 18 éves fiatalember előtt óriási karrier állhat, mutatott játéka alapján a felnőttek között is megállja majd a helyét. A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) szakmai igazgatója szerint Fucsovicsban jelen pillanatban „minden benne van”, s ha kiegyensúlyozottságot tud vinni a játékába, nagy bajnok lehet.
Talán nem meglepő, hogy sok magyar televízió néző nem Nadal és Berdych csatáját követte figyelemmel vasárnap Wimledonból, hanem inkább a fiúk egyéni döntőjét választotta.
Fucsovics Márton első magyarként vívta ki magának a jogot az egyéni fináléban való szereplésre, a 18 esztendős játékos ráadásul szettveszteség nélkül teljesítette a feladatot. Az ausztrál Mitchell elleni döntőt szintén két játszmában nyerte, erőteljes játékára nem talált ellenszert a selejtezőből feljutott ellenfél.
A siker sporttörténelmi- szögezte le megkeresésünkre a Magyar Tenisz Szövetség szakmai igazgatója. Papp Sándor emlékeztetett, hogy a legjobb magyar szereplés ebben a kategóriában Vad Dezső nevéhez fűződik, ám ő is csak elődöntőig jutott, 1948-ban... Fucsovics tehetségéhez nem fér kétség: gyerekkora óta kiemelkedett a mezőnyből, 12 évesen már nemzetközi tornán szerepelt, csapat Eb győzelme van, egyéniben ezüstérmes, a US Openen pedig nyert már párosban. Ebben az évben még részt vesz a szingapúri ifi olimpián, utána azonban irány a felnőtt mezőny.
Papp Sándor szerint Fucsovics jelenleg bárkit meg tud verni a világon, ugyanakkor ki is kaphat bárkitől, stabilitása ugyanis még nem az igazi. Megjegyezte, hogy a Mitchell elleni mérkőzésen jól látszottak Marci oroszlánkörmei: nyolc ászt ütött, ugyanakkor becsúsztak kettős hibák, ezek kiküszöbölésén lehet még dolgozni.
Fucsovics jelenleg egy németországi akadémián edz, kérdésünkre a szakmai igazgató elmondta, szeretnének olyan körülményeket teremteni itthon, hogy hamarosan jó ajánlatot tehessenek Marcinak az itthoni felkészülésre. Hozzátette, hogy felkészülésében Hornok Miklós szövetségi edző is részt vállalt, mind neki, mind a kluboknak és a családoknak hálásak a fantasztikus munkáért.
Fucsovics kissé megilletődötten konstatálta győzelmét, de ezzel együtt látszott az arcán az az óriási elszánás, melyről a mérkőzést követően a wimbledoni torna hivatalos honlapjának azt mondta: „A magyar tenisz egyelőre nincs túl magas szinten, de bízom benne, hogy én lehetek az első igazán jó játékos.”
A lányoknál sem maradtunk cím nélkül, hiszen Babos Tímea, oldalán az amerikai Stephens-szel szett- és brékhátrányból fordítva tudott győzni, így Szávay Ágnes legutóbbi sikere után újabb trófeának örülhetünk.
Babossal kapcsolatban Papp Sándor leszögezte, ő is óriási reménysége a magyar tenisznek, és noha mindössze 17 éves, már a WTA ranglistán szerepel, eredményei pedig egyre biztatóbbak. Kiemelte, hogy Timinek elsősorban az egyéni játékban kell még fejlődnie.
Papp végül hangsúlyozta, hogy a noha összességében szűk a mostani magyar versenytenisz, Fucsovicsék generációjában 4-5 olyan fiú és lány van, aki komoly tehetségnek számít, remélik, hogy a sportban előfordulók száma tovább fog emelkedni.
Kapi
Forrás: OrientPress Hírügynökség