2012. május 24. Eszter


Teltház a Zeneakadémia Épületbúcsúztató Fesztiválján

  2009. november 12. - 17:18


Óriási érdeklődés és teltházas koncertek mellett zajlott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem november 3. és 9. között rendezett Da Capo 2011 – Épületbúcsúztató Fesztiváljának rendhagyó programja. A fesztivált követően még lesznek koncertek a hamarosan bezáró épületben: az utolsó nagytermi hangversenyt november 28-án tartják. Az Alma Mater sorozat decemberi előadásainak már a Francia Intézet és a Művészetek Palotája ad otthont.
Az elmúlt héten a Zeneakadémia szélesre tárta Liszt Ferenc téri épületének kapuit, hogy az egyetem munkatársai, tanárai, növendékei és barátai a közönséggel együtt búcsúzhassanak el a felújítás előtt álló zenepalotától. Az egyhetes eseménysorozat minden programját folyamatos érdeklődés kísérte: a közönség a nagytermi hangversenyek mellett nagy számban vett részt a tanszéki koncerteken és a hétvégi nyílt napokon is.
A zenetörténész hallgatók által vezetett épületbemutató túrákon minden órában százak vettek részt, a nyilvános zenetörténet órákra zsúfolásig telt a Zeneakadémia legnagyobb egyetemi előadója és komoly érdeklődés kísérte az épületről szóló kiállításokat valamint a rekonstrukció kapcsán rendezett szakmai előadássorozatot is. A fesztivál fénypontja kétségkívül a több órás Beethoven NonStop volt, amelyet Kocsis Zoltán főzeneigazgató kotta nélkül vezényelt végig; a zeneakadémistákkal kibővített Nemzeti Filharmonikus Zenekar nagyszabású előadását ovációval fogadta a közönség. A közös koncert a Zeneakadémia és a filharmonikusok között a közelmúltban kötött, az ifjú zenészek diploma utáni boldogulását segítő megállapodás keretében valósult meg.

Bár sokan már most elbúcsúztak, a fesztivál végével még nem zár be rögtön a Zeneakadémia főépülete. A hallgatók és az oktatók a félév végéig maradnak a Liszt Ferenc téren, és az intézmény által szervezett Alma Mater sorozat is folytatódik. A nagytermi koncertek sorát Frankl Péter, Kelemen Barnabás, Kokas Katalin és Kokas Dóra Brahms-hangversenye zárja november 28-án. A decemberi koncerteket a Zeneakadémia már más helyszíneken tartja: Bella Máté december 4-i szerzői estjét a Francia Intézetben, a december 16-i Kodály-ünnepet pedig a Művészetek Palotájában, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben tartják.

November 11-én a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara és az intézmény fiatal tehetségei, Várdai István cselló, Banda Ádám hegedű és Harry Rylance zongora szakos hallgatók, valamint Farkas Gábor zongoraművész, a Zeneakadémia ifjú tanára távol-keleti koncertturnéra indultak. A Koreát és Japánt is érintő koncertsorozaton az akadémia, több koreai egyetem mellett, rangos tokiói hangversenytermekben mutatkozik be.
 
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]

 



« Vissza a főoldalra | Vissza az érdekességek rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »