2012. január 06. - 11:30

Az Amerikai Rákellenes Társaság legújabb statisztikája szerint tovább csökkent a rákos megbetegedésben elhunytak száma 2002 és 2004 között. A férfiak esetében évente 1,8, a nőknél 1,6 százalékkal volt kevesebb a halálozások aránya a vizsgált időszakban.
A rákszűrés és a betegség gyógyításában elért eredményeknek köszönhetően az 1990-es évek óta több mint egy millióval csökkent a rákos halálozások száma – állítják a kutatók. Ezzel szemben a kevésbé általános rákmegbetegedések száma növekedett az utóbbi évtizedben.
A Társaság az eddigi adatok alapján úgy véli, idén 1,638,910 új pácienst fognak rákkal diagnosztizálni, s ebből 577,190 eset fog halállal végződni. Dr. Raymond DuBois, a Texasi Egyetem Rákkutató Központjának igazgatója elmondta, a legjobb hír, hogy a halálos rákesetek száma folyamatosan csökken.
Hozzátette: bár a csökkenés aránya alacsony, nagy jelentőséggel bír, mert az utóbbi tíz év mindegyikében csökkenést figyeltek meg. 1999 és 2008 között ugyanis minden évben több mint 1 százalékkal csökkent a halálos esetek száma mind a négy legismertebb rákcsoportban: a tüdő, a mell, a vastagbél és a prosztatarák esetében is - írja a Fox News.
OrientPress Hírügynökség