2011. november 22. - 12:02

Az előzetes adatok szerint idén az első kilenc hónapban 65 539 gyermek született, 3,8 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 95 657 volt, ami 0,8 százalékos csökkenést jelent a tavalyi szinthez képest.
A természetes fogyás 30 118 fő volt, 1799-el több az egy évvel korábbinál. A 2001. évi népszámlálás alapján továbbvezetett népesség becsült lélekszáma a nemzetközi vándorlás figyelembevételével 9 millió 964 ezer fő volt az időszak végén.
Az előzetes adatok szerint 2011 első kilenc hónapjában kevesebb gyermek született, de a halálozások száma is valamivel alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában. A születésszám a január–áprilisi jelentős 10,9 százalékos csökkenést követően májusban 3,6 százalékkal maradt el az előző évitől, a június és szeptember közötti négy hónapban viszont, átlagosan mintegy 3,5 százalékkal több gyermek jött világra, mint az előző év azonos időszakában. Összességében azonban az év első kilenc hónapjában 2582-el kevesebb gyermek született, mint egy évvel korábban. A halálozások száma öt hónapban magasabb volt az előző évinél, négy hónapban viszont elmaradt attól. Áprilisban és júniusban csak kisebb mértékben csökkent, július és szeptember hónapokban viszont jelentős, átlagosan mintegy 10 százalékos visszaesést mutatott az egy évvel korábbihoz képest. Ennek eredményeként a halálozások száma összességében 0,8 százalékkal mérséklődött, ami a 2010. január–szeptemberhez viszonyítva 783-mal kevesebb halálozásból adódott.
A házasságkötések havonkénti száma egyenetlenül alakult. Négy hónapban meghaladta az egy évvel korábbit, öt hónapban viszont alacsonyabb volt az előző évinél. Márciusban, júliusban és szeptemberben csak kisebb mértékben csökkent, májusban és augusztusban viszont jelentősebb 8,3, illetve 3,1 százalékos visszaesést mutatott az előző év azonos hónapjaihoz képest. Összességében a 2011 első kilenc hónapjában regisztrált 29 519 házasságkötés 365-tel, azaz 1,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Ezer lakosra 8,8 élveszületés és 12,8 halálozás jutott. Az előbbi 0,3 ezrelékponttal, az utóbbi pedig
0,1 ezrelékponttal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban.
A születésszám csökkenése nagyobb mértékű volt, mint a halálozásoké, ennek következtében a természetes fogyás üteme növekedett, és a 2010. január–szeptemberi 28 319-el szemben 2011 első kilenc hónapjában 30 118 főt tett ki. A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 22 000 fővel csökkent. Eszerint a népesség lélekszáma az időszak végén 9 millió 964 ezer fő volt.
OrientPress Hírügynökség