2009. május 28. - 8:43

A Barcelona nyerte a Bajnokok Ligája idei sorozatát, miután a római döntőben 2-0-ás győzelmet aratott a Manchester United felett. Az első félidőben Eto’o szerzett vezetést a spanyol együttesnek, majd a második játékrészben Messi döntötte el a trófea sorsát a visszafogottabb teljesítményt nyújtó angolok ellenében.
A várva-várt Barcelona - Manchester United döntőn két különböző futballkultúra zászlóshajója csapott össze, és legalább ekkora különbség mutatkozott a szakvezetők között is. Josep Guardiola a 90-es években és az ezredforduló után maga is tagja volt a Barca mennyet, majd poklot is megjárt csapatának, és 2008-ban, egy évnyi edzősködés után átvette az első csapat irányítását. Kollégája, Sir Alex Ferguson ezzel szemben már-már a világfutball doyenjének számít, és már akkor a Manchester menedzsereként dolgozott, amikor a katalán tréner a Barcelona ificsapatában pallérozódott.
Miután mindkét csapat idejekorán megnyerte hazája bajnokságát, az utóbbi forduló(k)ban olyan nevek is bekerültek a kezdőcsapatokba, amelyek még a fanatikus szurkolók számára sem biztos, hogy ismerősen csengtek, vagyis mindkét csapat tudott tartalékolni, pihentetni a nagy csatára.
Mint arról már beszámoltunk, Fletcher, valamint Daniel Alves, Abidal és Marquez személyében mindkét oldalról hiányoztak kulcsjátékosok, de a nevekből is kiderül, hogy mindezt egyértelműen a katalán csapat védelme sínylette meg leginkább.
A Vörös Ördögök nem sokat teketóriáztak a kezdés után, Cristiano Ronaldo pedig némi dinamitot is a cipőjébe csempészhetett az öltözőben, ugyanis az első 10 percben háromszor is távoli lövéssel riogatta Valdest. Hiába járt közel a gólszerzéshez a portugál aranylabdás, az első találatot a valamirevaló akciót addig nem vezető Barcelona szerezte, ráadásul az a Samuel Eto’o járt túl Van der Sar eszén, aki mintegy két hónapja keresi önmagát. A gól egy csapásra megváltoztatta a játék képét, Xavi kézbe kapta a karmesteri pálcát, és vezérletével a friss spanyol bajnok uralma alá vette a pályát. A rendkívül okosan, labdabiztosan futballozó Barca előnye a szünetig már nem is forgott veszélyben, vagyis újabb fordulatra már csak a második félidőben lehetett számítani.
A szünetben változtatott Ferguson: beküldte Tevezt, de ezzel sem javult fel az angolok támadójátéka, ugyanis nem mindig volt, aki labdát szerezzen. A másik oldal bezzeg nem küzdött ilyen problémákkal, és - akárcsak az első félidőben a Manchester – veszélyes támadásokkal kezdte a játékrészt. A katalán fölényt kis híján gólt eredményezett, de Xavi szabadrúgása a kapufán csattant. Ami késik, nem múlik: egy védelmi megingás után Messi, a mezőny talán legapróbb tagja fejjel (!) megduplázta az előnyt, így 20 perccel a vége előtt eldőlni látszott a trófea sorsa.
A hajrában az angolok mintha már nem hittek volna a csodában: a gránátvörös-kékek percekre eldugták a labdát, és az ellenfél térfelén passzolgatva várták ki a végét. A lefújás után hatalmas ünneplés vette kezdetét, a Barcelona végrehajtotta azt, amit 1999 (ki más, mint a Manchester United) óta senkinek sem sikerült: hazája bajnoksága és kupája mellett a Bajnokok Ligáját is megnyerte!
www.nb1.hu