2012. május 24. Eszter


Új arcok a Dumaszínházban

  2009. április 30. - 14:38


 
Fiatal komikusoknak nyújt bemutatkozási lehetőséget májusban a Dumaszínház. A közönség első alkalommal május 5-én 19 órakor találkozhat az ifjú tehetségekkel a Godot Dumaszínházban. Ezen az estén olyan fiatal előadók mutatkoznak be, akik korábbi tehetségkutatókon már bizonyították humorérzéküket - tájékoztatta csütörtökön a Független Hírügynökséget Litkai Gergely, a Dumaszínház főszerkesztője.
 
A Godot Dumaszínház, amely Budapest első "stand-up comedy clubja", május 5 -én megrendezi a Fiatal Félőrültek Fesztiválját is. Itt az első alkalommal színpadra lépő, akár az utcáról betérő, önjelölt humoristák műsorait tekinthetik meg az érdeklődők. Aki ezen az estén ellátogat a Dumaszínházba a korábbiakhoz hasonló - tyúkkal tartott közös előadás, saját hangját utánzó művész, megható társastánc egy guminővel - rendhagyó előadásokra számíthat.
 
Az ötéves Dumaszínház a hazai stand-up comedy fellegvára, mely 2004 tavaszán kezdte meg rendszeres működését a budapesti Godot Kávéházban. Az eredetileg szoláriumként üzemelő üzlethelyiségben Ardai Tamás, Sáfár Zoltán és Litkai Gergely közösen hozta létre azt a műhelyt, amely mára hazai humorközponttá nőtte ki magát. A Dumaszínházból kerültek ki a Showder Klub és a Comedy Central bemutatja című sorozat fellépői, és a Rádiókabaré utolsó Humorfesztiváljának nyerteseinek döntő többsége is ott kezdte pályafutását.
 
A Godot színpadán megfordult már Fábry Sándor, Hajós András és Farkasházy Tivadar is. Itt kezdte előadói karrierjét Aranyosi Péter, Beliczai Balázs, Bödőcs Tibor, Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán, Kiss Ádám és még sokan mások. A rendszeres fellépők közé tartozik Badár Sándor és Hadházi László.


« Vissza a főoldalra | Vissza az érdekességek rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »