2011. február 04. - 14:54

A csillagászok a Kepler űrtávcső adatainak köszönhetően fedezték fel azt a naprendszert, amelyben egy csillag körül hat exobolygó is kering. A bolygók 2000 fényévnyire keringenek a Földtől, a tudósok szerint azonban a felszínük túl forró ahhoz, hogy élet alakuljon ki rajtuk. Az adatok szerint a bolygók átmérője 2-4,5-szerese a Földének, tömegük pedig 2-13-szor nagyobb. Úgy tűnik, hogy öt közülük közelebbi pályán kering csillaga körül, mint a Merkúr a mi Napunk körül - ebből következtettek a csillagászok arra, hogy a felszínükön a magas hőmérséklet miatt nem alakulhatott ki élet - írja a Nature.
A Kepler űrtávcső azonban ezen kívül több fontos felfedezést is tett útja során. Segítségével megfigyeltek egy három bolygóból álló naprendszert, a Kepler-9-et, januárban pedig rátaláltak az első, sziklás felszínű exobolygóra.
A most megfigyelt naprendszer a kutatók számára azért különösen érdekes, mert segítségével alaposabban tanulmányozhatják a bolygók kialakulását. Emellett további érdekességeket szolgáltathat a tény, hogy öt bolygó ennyire közel kering egymáshoz és a napjukhoz is - ez ugyanis a mi naprendszerünkre nem igaz.
Forrás: OrientPress Hírügynökség