2010. március 02. - 10:25
Milyen lenne Siófok mint a Balaton szeme? Hogyan lendíthet fel egy falut a gyógynövényturizmus? Mi lenne, ha egy város kocsmát nyitna egy másikban? Csak néhány kérdés azok közül, amelyet az első Országos Városmarketing-verseny résztvevői vetettek fel, s válaszoltak is meg pénteken a Miskolci Egyetemen.
42 egyetemista csapat készített pályamunkát az első Országos Városmarketing-versenyre, melynek döntőjét február 27-én rendezték meg az Európai Városi Tudáshálózat (EUKN) támogatásával a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának Marketing Intézetében. Az anyagok között számos érett koncepció és még több kreatív ötlet akadt - többek közt felmerült, hogy Győr barokk hangulatát érdemes lenne már a pályaudvar átalakításával éreztetni, Sopron egy Kékfrankos tematikus parkkal erősíthetné imázsát, míg Dunaszekcsőnek római gyökereit kellen jobban kihasználnia.
A rendezvény fővédnöke Varga Zoltán, önkormányzati miniszter, védnökei Dr. Gémesi György a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, Kósa Lajos a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke és Dr. Ódor Ferenc a megyei Jogú Önkormányzatok Szövetségének elnöke voltak. Nyitóbeszédében Káli Sándor Miskolc polgármestere a településmarketing gyakorlatára hívta fel a figyelmet: esetükben kiemelten fontos a kommunikáció, hiszen a város gyökeres változásokon ment át az elmúlt húsz évben, ezt azonban sokan még nem tudják. Ezt követően Tomay Kyra a VÁTI Nonprofit Kft. munkatársa a nemzetközi tapasztalatok fontosságára hívta fel a figyelmet, hiszen az Európai Városi Tudáshálózat validált internetes adatbázisában található ötezer részletes esettanulmány és terv között több mint száz foglalkozik a települési marketinggel.
A verseny első helyezettje a Miskolci Egyetem Girl Power csapata lett, akik Bükkszentkeresztnek, egy apró hegyi falunak készítettek marketingtervet. Átfogó koncepciójukat a helyi gyógyturizmus évszázados hagyományainak felélesztésére alapozták és számos kreatív ötlettel színesítették. A megszokott módszerek közt felbukkant a geocaching ládák elhelyezése és a webkamerák telepítése, hogy az épp esős megyeszékhelyen is kedvet kaphassanak a közeli kirándulóhelyhez, ahol többet süt nap.
A Balaton fővárosának újrapozicionálást tűzte ki célul a Budapesti Corvinus Egyetem SióFokkalJobb csapata. A második díjjal jutalmazott koncepció szerint vissza kellene szorítani a 'buliturizmust', helyette a minőségibb, a városnak is nagyobb bevételt jelentő csoportokat érdemes megcélozni. Tervükben egy kilátó építése is szerepelt, mely egyúttal a 'Balaton szemeként' új szimbóluma is lehetne a városnak.
A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának harmadik helyezést elérő csapata - a Tükék - városuknak készített marketingtervet. Módszereik közt a street-art épp úgy megjelent, mint egy 'Pécs Kocsma' hálózatának terve, amelynek tagjai országszerte a város söreit és borait (kiváltképp az itt termesztett cirfandlit) kínálnák.
A Green City - Zöldváros különdíjat a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Karának Poliszofficers csapata érdemelte ki „Jászberény -ökováros” tervével. Az átfogó koncepció érdekessége a jász öntudat felhasználása volt a környezettudatos magatartásformák elterjesztésében.
A városmarketing verseny szellemi atyja, a Marketing Intézet igazgatója Dr. Piskóti István felhívására a verseny zárásaként megalapították a Városmarketing Műhelyt. A szakmai fórum további céljai közt szerepel, hogy két év múlva ismét megrendezzék a versenyt — olvasható az eseményről beszámoló kommünikében.
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]