2012. május 24. Eszter


Zsiráfborjú született az Állatkertben

  2010. március 04. - 17:29


Zsiráfborjú született a Fővárosi Állat- és Növénykertben: a budapesti zsiráfcsapat legifjabb tagja tegnap este, nem sokkal 6 óra után jött a világra. A kicsi és a Santana nevű anyaállat a zsiráfoknak otthont adó létesítmény elkülönítő istállójában kapott helyet, ahol – egy betekintő ablakon át – már csütörtöktől láthatja őket a nagyközönség.
Szerda este 6 óra 6 perckor zsiráfborjú született a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A kicsi – zsiráfszokás szerint – nem sokkal megszületése után lábra is állt. 20:38-kor sikerült megtalálnia az emlőket, s ezután hat percen át kortyolta a tápláló zsiráftejet. A kb. 170 cm-es „apróság” minden jel szerint teljesen egészséges, és az anyának is van elegendő teje az utód táplálásához. Azt azonban még nem sikerült kétséget kizáróan megállapítani, hogy milyen nemű a jövevény.

Santana, a 14 éves anyaállat a csehországi Liberecből került Budapestre egyéves korában. Az elmúlt években már világra hozott két utódot. Az elsőt (a 2001-es születésű Samburut) mesterségesen kellett felnevelni, a másodikat (2002-ben született Saka nevű állatot) viszont teljesen önállóan gondozta. Santana tehát gyakorlott anyának számít.

Az apa, Jonas, jóval fiatalabb az anyánál: jelenleg 8 esztendős, és hat évvel ezelőtt éppenazzal céllal érkezett Dániából a magyar főváros állatkertjébe, hogy egy újabb budapesti zsiráfgeneráció nemzőapja legyen. Jóllehet a fajra jellemző ivarérettséget Jonas már három éve elérte, mostanáig kellett várni, hogy az első utódja megszülessen. A kicsi világra jövetele tehát azt is jelenti, hogy a dán származású zsiráfbika tenyészállatként beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Érdekes megfigyelés, hogy Jonas kifejezetten érdeklődik utódja iránt, ugyanis a korábbi zsiráfbikáknál általában azt tapasztalták a gondozók, hogy a kicsi nem különösebben keltette fel az apaállatok érdeklődésüket - olvasható az állatkerti szóvivő, Hanga Zoltán közleményében.
 
[Forrás: OrientPress Hírügynökség] 


« Vissza a főoldalra | Vissza az érdekességek rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »