2012. május 24. Eszter


Obama: Gyalázat, ami az AIG-nél folyik

  2009. március 17. - 13:15


Gyalázat. Ezt a szót használta hétfőn az amerikai elnök az AIG biztosítótársaság vezetőinek kiosztott jutalmak nagysága kapcsán. A világ egyik legnagyobb biztosítótáraságának vezetői több mint 160 millió dollárnyi bónuszt vehetnek fel, miközben a céget az amerikai kormány 180 milliárd dolláros mentőöve mentett meg az összeomlástól.

"Nehéz felfogni, hogyan igazolják ezeket a bónuszokat."- mondta Barack Obama. Azt elnök közölte, hogy utasította Timothy Geithner pénzügyminisztert: keressen törvényes megoldást a jutalmak kifizetésének megakadályozására.

Robert Gibbs, a Fehér Ház szóvivője később úgy fogalmazott: az AIG következő pénzügyi segélycsomagját át fogják alakítani, hogy megvédjék az adófizetőket. A szóvivő nem kívánt részleteket elárulni erről.

"Az egész országban azok az emberek, akik keményen dolgoznak és felelősséget vállalnak nap nap után a kormány segélyei és dollármilliós jutalmak nélkül, azt követelik a Main Street-től a Wall Streeten át Washington-ig, hogy mindenki játsszon ugyanazon szabályok szerint" - mondta az amerikai elnök.

Andrew Cuomo, New York-i főügyész hétfőn bejelentette, hogy hivatalos jogi keretek között kérte az AIG-t, hogy adja ki a bónuszban részesült vezetők neveit, de a cég egyelőre megtagadta ezt. A már majdnem nyolcvan százalékban az amerikai szövetségi állam tulajdonában lévő AIG állítólag kénytelen kifizetni a még a gazdasági válság előtt született szerződésekben meghatározott bónuszokat. Erről már írt korábban Edward Libby, a biztosítócég vezérigazgatója az amerikai pénzügyminiszternek küldött levelében, amelyben úgy fogalmaz, hogy "meg van kötve a kezünk.", és a társaság a jól képzett munkatársak kilépését kockáztatja, ráadásul perek is lehetnek az ügyből szerződésszegés miatt.

Forrás: Független Hírügynökség



« Vissza a főoldalra | Vissza a gazdasági rovatba | Hír hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »